Az ingatlanok utáni kereslet Szlovákia egyes régióiban rendkívüli mértékben növekednek, más régiókban azonban továbbra is alacsony az érdeklődés.
A negyvennyolcadik alkalommal megrendezett Duna Menti Tavasz második napján a színjátszó és szerkesztett játék versenyműsorokat tekinthették meg a közönség soraiban helyet foglalók.
A brit védelmi miniszter szerint a NATO-n kívüli európai országoknak is csatlakozniuk kellene az észak-atlanti szövetséghez.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri a 60 éves Miroslav Medgyes felkutatására, akinek már börtönbüntetését kellene töltenie.
Noha az egyre szélsőségesebb megnyilvánulások terjedésében kétségtelenül a jelenlegi kormánypártoknak is megvan a maguk szerepe, az elmúlt hónapokban ebben leginkább az ellenzéki politikusok és a progresszív sajtó jeleskedtek.
Összesen 48 fenyegetés, gyűlölködő megnyilvánulás és bűncselekmény elkövetésének helyeslése ügyében folytat eljárást a rendőrség – jelentette ki Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter a biztonsági tanács szerdai ülését követően.
Egyre fokozódik a frusztráció, az elégedetlenség a rendőri testületen belül. Ez a kialakult állapot könnyen veszélyeztetheti Szlovákia belbiztonságát.
Pozsony megye magyar óvodáiban afelől érdeklődtünk, milyen eredménnyel zárultak az idei beíratások.
Az Egyesült Államok azt állítja, hogy Oroszország valószínűleg egy olyan űrfegyvert állított alacsony Föld körüli pályára a múlt héten, amely alkalmas más műholdak megtámadására.
El kell oszlatni a találgatásokat.
Rövid időn belül a parlament elé kerülhet az a javaslat, amely a közjogi méltóságok védelmét szolgálná.
Egy kihagyhatatlan program kicsiknek és nagyoknak.
A találkozót követően a rövidesen távozó és a megválasztott államfő közös nyilatkozatot tesz.
Robert Fico állapota egyelőre nem teszi lehetővé, hogy másik kórházba szállítsák.
Szerdán a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) átalakításáról szóló ülés folytatódik a parlamentben.
Személyi sérülés nem történt, a támadót pedig a rendőrök elfogták.