Közép-Európa a léte volt – Kiss Gy. Csaba emlékére
2025. július 23-án egy kiváló ember távozott közülünk, akinek munkásságát, a közép-európai nemzetek összefogását szolgáló erőfeszítéseit sokan elismeréssel méltatták, de ennek valódi mélységeit csak keveseknek adatott meg belátniuk.
Kiss Gy. Csaba 1943. április 2-án született Budapesten és a József Attila Gimnáziumban érettségizett. Itt egy Pozsonyból kitelepített tanárnőtől – akit könyvtárosként alkalmaztak az intézményben – kezdett csehül tanulni, mert ezt a nyelvet szerette volna választani az egyetemen, de akkor ilyen szak nem nyílt, így lett magyar–német szakos tanár.
Első meghatározó élménye még diákként érte 1964-ben, amikor autóstoppal eljutott Lengyelországba és ott olyasmivel találkozott, ami akkor, Kádár Magyarországán elképzelhetetlen volt. A lengyelek az 1956-os forradalomról is sokat tudtak, és mint Kiss Gy. Csaba később egy vele készült interjúban megjegyezte, ennek óriási mítosza volt a körükben. Úgy érezte, hogy ennek köszönhetően, talán érdemtelenül is több jutott nekik a szeretetből, mert ott volt mögötte a forradalom emléke. Így kezdődött a szorosabb kapcsolata a lengyel irodalommal, kultúrával és érdeklődése a lengyel történelem iránt, amely sok szálon kötődött a magyar történelemhez is.
1971-ben Ilia Mihály, a Tiszatáj című irodalmi havilap főszerkesztő-helyettese arra buzdította őt és néhány társát, hogy írjanak ismertetéseket a szomszéd nemzetek irodalmáról és kultúrájáról. Ez is fontos ösztönzés volt. Néhány évvel később, 1974-ben a Nagyvilág havilap rovatvezetőjeként a lengyel, a cseh és a szlovák irodalom „felelőse” lett, majd a Hitel című folyóirat szerkesztőjeként is ezt a feladatkört töltötte be. Ez már az 1989-es közép-európai rendszerváltások időszaka volt és sok tehetséges nemzedéktársához hasonlóan Kiss Gy. Csabát is magába szívta a politika forgataga. A Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója volt 1987-ben és Antall József miniszterelnök 1993-ban bekövetkezett haláláig a párt tagjaként igyekezett magát hasznossá tenni, de végül felismerte, hogy a napi politizálás nem neki való terep, kilépett az MDF-ből és politikából is.
Kiss Gy. Csaba szembesült azzal a ténnyel, hogy a szomszéd népek keveset tudnak egymás irodalmáról, kultúrájáról és a közösen átélt történelmet is rendszerint eltérően ítélik meg. Ezért vállalta szinte misszióként a „közvetítő” szerepet és sok mindenre kiterjedő feladatát nemcsak az egyetemi katedrán, hanem tanulmányok, könyvek szerzőjeként és olyan szerveződések aktív tagjaként is, amelyek hasonló célokat tűztek maguk elé. Néhány írásával lapunkat is gazdagította.
Nagyfokú empátia jellemezte őt más népek irányában és még azt is megértéssel vette tudomásul, ha azok az írók és gondolkodók, akik a saját nemzetük felemelkedését éppenséggel a magyarokkal szemben fogalmazták meg, sok esetben rosszindulatúan elfogultak voltak irántunk. Mindezt ugyanis a tények hiányos ismeretének tudta be, ahogy a magyarság körében élő – más népekkel kapcsolatos – negatív sztereotípiákat is. Kereste azokat a hasonlóan gondolkodó szlovákokat, horvátokat, cseheket és lengyeleket, akik megerősítették önként vállalt küldetése fontosságában és a segítségükkel pozitív üzeneteket küldhetett Varsóba, Prágába, Pozsonyba és Zágrábba.
Mivel gyakran járta Közép-Európát, sok barátja és még több ismerőse volt az egyes országokban. Aki csak egyszer is találkozott vele, úgy őrizte meg emlékezetében, hogy egy nagyszerű emberrel hozta össze őt a sors. Egykori tanítványai mindig szeretettel emlegették és az is sokat elárul róla, hogy számos volt diákja fontos művekkel gyarapította azt a nagy projektet, aminek ő volt az apostola, de többen kultúrdiplomataként is szolgáltak a szomszédos országokban és nem feledkeztek meg a tőle kapott intelmekről.
Kedves Csaba, nyugodj békében!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/30. számában.
