Oroszországban 2018 óta legkevesebb 12 tudóst vádoltak meg hazaárulással, köztük olyanokat, akik hiperszonikus témákkal foglalkoztak.
Az EU építőipari termelése 0,7 százalékkal csökkent a februári 1,8 százalékos esést követően.
A gép helyi idő szerint hétfőn 22:17-kor szállt fel a londoni Heathrow repülőtérről. A repülés során súlyos légőrvénybe került - közölte a Singapore Airlines, de további részletekkel nem szolgált.
Nem várnak kiadós esőt.
Az omladozó műemlékkastély a teljes felújítás révén nemcsak új külsőt és lelket kapott, hanem új tartalmat is.
Kedd délután újabb baleset történt Dunaszerdahely határában a 63-as úton a királyfiakarcsai letérő közelében.
Radev politikai erőfeszítéseket sürgetett a béke érdekében, nem pedig a fegyverek szállítását.
A jogszabály bizonyos kivételeket tesz lehetővé a bűnüldöző hatóságok számára, hogy továbbra is alkalmazhassanak mesterséges intelligenciát
A Nézőpont stúdiójának vendége Berényi József, a Magyar Szövetség európai listavezetője volt.
Tost László 1933 és 1938 között Kassa helyettes polgármestere, majd 1938 novemberétől 1939 májusáig a város polgármestere volt.
Az eset rossz fényt vet a Bundestag körüli biztonsági intézkedésekre. A politikai vagy terrorista indíttatású bűncselekményektől való félelem miatt ugyanis minden fontos állami épület tágabb környezetében tilos a drónok indítása.
A kutatás szerint a szakértők konszenzusos álláspontja, hogy a jövőben Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek majd azok a munkavállalók, akik nem tudják alkalmazni az MI-megoldásokat.
Diszkriminatív változás?
Magyarország az egyetlen NATO-tag, amely nem szállított fegyvereket Ukrajnába.
A kedd reggeli orvosi konzílium keretében a kormányfő hasüregét ellenőrizték CT-vizsgálattal.
A tetrodotoxin az egyik legerősebb idegméreg. Több százszor erősebb, mint a cián. Már egy-két milligrammnyi adag is halálos lehet.