Papp Sándor: A felvidéki magyar létet kell vonzóvá tenni
Folytatódik a Csemadok helyzetét és szerepét elemző sorozatunk. Ezúttal Papp Sándor publicistát kérdeztük, hogy látja a kulturális szervezet jelenét, de ami még inkább fontos: jövőjét.

Az fantasztikus dolog, hogy egyes falvakban, városokban, lakótelepeken vannak szent őrültek, akik teszik a dolgukat, de maga a szervezet bezárkózik" – vélekedett.
Papp Sándor, ha tehetné, diametrális változásokat eszközölne, mivel szerinte komoly szervezeti-szerkezeti változásokra van szükség.
A magyar közösség fejlesztését, mentését más módon kellene végezni, a Csemadoknak sokkal nagyobb szerepet kellene vállalni az érdekérvényesítés terén. Ez nem azt jelenti, hogy a politikai szerepvállalás irányába kellene elmozdulnia, de sokkal hatékonyabban kellene együttműködnie más országos szervezetekkel, és a Magyar Szövetséggel is. Közösen kell nemzetstratégiai koncepciót kidolgozni, és azt lebontani éves tervekre" – vélekedett. Példaként a kétnyelvűséget említette, melynek terén még rengeteg tennivaló akadnak, hisz a magyar nyelv háttérbe szorulásával kéz a kézben sorvad a magyar élettér is. Nehezményezte, hogy nincs együttműködés a megyei és helyi önkormányzatok, polgármesterek, vállalkozók és a Csemadok között ezen a téren, noha véleménye szerint ez utóbbi számára a kétnyelvűsítés komoly agendát jelenthetne.
Ami a fiatalok bevonását, és a szervezethez tartozás attraktivitását illeti, Papp Sándor ezeket megvalósíthatatlan lózungoknak tartja.
– tette hozzá.
Papp Sándor szerint nem elsősorban a Csemadok-tagságot, hanem a felvidéki magyar létet kell vonzóvá tenni. "Azt kell elérni, hogy trendi legyen felvidéki magyarnak lenni. Ez persze sok kulimunkával jár, de arról szólhatnának az ötletbörzék, hogy ezt hogyan tudjuk elérni. Mert attól, hogy egy-egy településen két taggal többen lesznek a Csemadok helyi szervezetében, nem leszünk előrébb. Kulturális menedzsmenthálozattá kell alakítani a Csemadokot, a forrásokat járási szintekre kell leosztani, átláthatóvá kell tenni a gazdálkodást, és együttműködni a többi országos és regionális szervezettel. Új köntösben, vonzóvá kell tenni, azzal, hogy szakmai alapon tevékenykedve tegyük a dolgunkat.