Sipka László, akinek udvarán mezőgazdasági gépek és az egykori paraszti világban használatos tárgyak sorakoznak, házában több száz darabos óragyűjteményt őriz.
Szabadidős tevékenységek régen és napjainkban.
Több mint 150 hajóval és 15 ezer katonával.
Az emberek 90%-a összenyomja a hulladékot, hogy kevesebb helyet foglaljon.
A bírság összege a szabálysértés körülményeitől függ.
A Törökország és Nagy-Britannia közötti egyetértési megállapodás az Eurofighter Typhoon vadászgépek használatáról jelentős lépés a török légierő modernizálása felé.
A kagán lovasa című időszaki kiállításon az a régészeti lelet látható, melyet 2017 tavaszán, az M35-ös autópálya építését megelőző régészeti kutatások során tártak fel Magyarországon.
Az erdők kijelölt tűzhelyein is tilos a tűzrakás.
Barczi Gyula és Máté Tímea magyarországi szakmai díjat kapott a betléri múzeum és a krasznahorkai vár felújítása terén végzett munkájukért.
Ügyeljünk a rendre és a tisztaságra!
A hadsereg közölte, hogy katonái azért használták fegyvereiket Dír al-Balah helység környékén, mert tűz alá vették őket.
Nacsa Lőrinc felidézte, az erdélyi szabadegyetem számos nemzetpolitikai intézkedés, kormányzati program bölcsője volt, ami többletfelelősséget is jelent Tusványos számára.
Mi történik akkor, ha váratlanul egészségügyi ellátásra, netán műtétre szorulunk egy idegen országban?
Egy Škoda Octavia sofőrje életét vesztette, 17 éves utasa pedig megsérült, miután a jármű nagy sebességgel letért az útról és felborult.
Élete során mindig a nemzeti értékek megőrzéséért, a magyar kultúra szolgálatáért dolgozott.
Štefan Porubčan kiberbiztonsági szakértő szerint ez azért van így, mert a rendőrségi nyomozás nem nyilvános, az illetékes szervek pedig nem kommunikálnak megfelelően.