Ahogy annak idején az Oszmán Birodalom hódításának, ma a divatos eszméknek állunk ellen.
Figyelmeztetni kell, főleg a fiatalabb generációkat, hová is vezethet a gyűlölködés, a folyamatos ellenségkeresés.
Egy falu, amiről példát vehetne minden felvidéki település.
"Gyerekkoromban Blaha Lujza szerettem volna lenni, ezért mindig színházat játszottam."
12 csapat készített különféle finomságokat a palóc konyha repertoárjából.
A turizmus fejlesztését megcélzó határon átnyúló pályázatnak köszönhetően, Gács község mintegy 600 ezer eurót kap, melynek segítségével az egykori óvoda épületét multifunkciós Csontváry emlékházzá alakítják át.
Az utcabeliek szerint a feljáró előtt rendszeresen fordultak meg gyanús alakok, gyakori volt a hangzavar.
Augusztus 29-én és 30-án a VárLak Családi piknikre és filmvetítéssel egybekötött közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket.
Üzletközpontot létesítene Rimaszombatban a Möbelix osztrák bútor és lakberendezési áruházlánc.
A Rimaszombat felé vezető főutat a mentés és a helyszínelés idejére mindkét irányban lezárták.
Nem kizárt, hogy a déli szomszédtól importált zöldséggel, gyümölccsel, takarmánynövényekkel hozzák be a vírust Szlovákiába.
Legközelebb augusztus 3-tól 7-ig a felnőtteké, augusztus 17-től 21-ig pedig ismét a gyerekeké a főszerep.
Az előkészületek júliusban kezdődtek, és az augusztus első hetében megvalósuló faragótábor során folytatódnak.
Az utóbbi hónapok során több értékes műtárgyat, köztük festményeket, antik órákat és régi zászlókat restauráltak a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum gyűjteményéből.
Ha heti 2-3 órát a természetben töltenénk sokkal átgondoltabban, tisztább fejjel élnénk.
A losonci Z. Nejedlého utcában lévő artézi kút hamarosan új külsőt kap.
Balassagyarmatról induló Ipoly menti kerékpártúra, amely Szklabonyát és a kékkői várat is érintve Sósárig tart, mintegy 45 kilométer hosszan.
A jelenlegi, mintegy 1463 négyzetméteres járdafelület helyreállításának összköltsége meghaladta a 18 ezer eurót.
A férfi a bevásárlás után - minden valószínűség szerint - nem hazafelé vette az irányt.
A város fejlesztése a válság ellenére nem áll le, csak kisebb projektekkel próbálkoznak.
Losonc önkormányzata legújabb fejlesztésével főként a legkisebbeknek kedvezett.