1944-ben Losoncról és környékéről megközelítőleg 2500 zsidó lakost hurcoltak el koncentrációs táborokba.
A község fölé magasodó várrom ma is azonnal megragadja az érkező figyelmét. A hegytetőről, ahová tanösvény vezet, csodás panoráma nyílik a Medves vidékére.
A falu lakói a 16. század közepén református hitre tértek.
Még csak egy hete működik Losoncon az úgynevezett bikesharing, vagyis a közkerékpár-kölcsönzés.
Nehezen átjárható a határ. Több határátkelőhely kellene.
Az első hetek a tudásfelmérésről szólnak majd, és az iskolai közvetlen kapcsolatok az osztályközösségekre fognak korlátozódni.
A tettes a lopás után pénzt vett fel egy helyi bankautomatából.
Idén kétnapos rendezvénnyel kedveskedtek a gyerekeknek, családoknak, fiataloknak, idősebbeknek egyaránt.
Keresik, ami összeköt.
Hogy ne csak az önkormányzatok vezetői és a falvak képviselői ismerjék meg egymást, de a lakosság is.
Egyre szebb környezetben várják a turistákat.
A helyszínre érkező tűzoltók több mint tíz órán át küzdöttek a lángokkal.
2020. október 10-11-én rendezik meg az Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenyét, immár huszonegyedik alkalommal.
A járványügyi helyzet a Losonci járásban egyelőre nyugodt.
2020. augusztus 8–16. között tartották a rimaszombati és a füleki cserkészek közös nyári táborát.
Végre őszintén beszélgessünk a felvidéki magyarság mindennapi gondjairól, valamint a legégetőbb stratégiai kérdésekről!
Számos gömöri településen emlékeztek meg augusztus 20-án az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepéről.