Korlátozott számban bérelhető férfi és női bicikli. A csoportot kisbusz kíséri, ha bármilyen probléma adódna. Velünk tart a Cserhát Különleges Mentőcsoport és egy szerelő is"
– hirdetik a túra szervezői, majd így folytatják:
A túra célja a kerékpározás népszerűsítése, hogy minél többen tekerjenek a természetben, s megismerjék az Ipoly folyóhoz kapcsolódó gyönyörű vidék nem mindennapi adottságait. Elsődlegesen ez egy családi és amatőr kerékpártúra, de szívesen látjuk a profi kerékpározókat is.”
A szervezők elmondása szerint további túrák kidolgozása is folyamatban van; a július utolsó vasárnapján megvalósuló sem az első a sorban, hiszen június 28-án már útnak indult egy 15 főből álló csapat, hogy – Szügy, Csesztve és Nyírjes érintésével – két keréken is megismerkedjenek az Ipoly mente látványosságaival.
A Tekerj a zöldbe! elnevezésű túrasorozat részét képező ingyenes kerékpáros barangolás résztvevői legközelebb július 26-án 8 órakor a balassagyarmati kerékpármúzeum udvarából indulnak útnak. A múzeum tárlatanyaga teljes áttekintést nyújt a kerékpárok fejlődéstörténetéből az 1850-es évektől kezdődően napjainkig.
Az ide érkező látogató minden kapcsolódó szolgáltatást egy helyen megrendelhet, ezen kívül – ha igényli – felszállítjuk a rendszer kiindulópontjára, az Ipoly-forráshoz, igényelhet személy- és kerékpárszállítást is. Gyakorlatilag teljes személyre szabott szolgáltatáscsomagot kérhet az igényeinek megfelelő útvonaltervekkel, túravezetővel és minden egyébbel ahhoz, hogy aktívan pihenhessen családjával, barátaival együtt”
– fogalmazta meg Olexa Miklós, majd hozzátette:
Lehetőség van az Ipolyon kajakos, csónakos vagy esetleg lovas túrák összekapcsolására is. Télen a forráshoz közeli négy sípálya is rendelkezésre áll, akár magyar nyelvű síoktatás is szervezhető karácsonytól húsvétig.”
Ide kattintva további információkat is megtudhatnak a kezdeményezésről.
Az Ipoly Aktív Kerékpáros Túrarendszer egy új turisztikai fejlesztés. Több szlovákiai és magyarországi települést érintve – az Ipoly forrásától egészen a torkolatig – Losoncon, Szécsényen, Balassagyarmaton és Ipolyságon is áthalad. Meghatározó pontjain tíz idegenforgalmi vállalkozás segíti a vándorokat minden szükséges szolgáltatással, így szállás- és étkezési lehetőséggel, kerékpárkölcsönzéssel és -javítással, valamint útközbeni telefonos segítségnyújtással. A 200 kilométer hosszan húzódó túrarendszer legfontosabb idegenforgalmi csomópontja a balassagyarmati Ipoly Aktív Kerékpáros Túraközpont. Olexa Miklós irányításával – az Ipoly-menti turizmus fellendítése érdekében – itt alakították ki az 1. Magyar Kerékpármúzeumot, a Pannónia Motorkerékpár Múzeum bemutató termét, valamint egy kerékpáros klubhelyiséget is.