A Csoóri Sándor Programban nyolc év alatt 12 ezernél is több pályázat kapott támogatást.
Az egyházon belüli kis bázisközösségekre a középpontban.
Megjelent a 21. Vámbéry-antológia.
A pályát nagyjából öt perc alatt lehetett teljesíteni. A leggyorsabbnak idén is a csomai önkéntes tűzoltók bizonyultak, akik megvédték tavalyi címüket.
Pár éve elhelyeztek már néhány botlatókövet a holokauszt áldozatainak tiszteletére, de egy központi emlékművel még adós volt a város.
A konferencián neves szakemberek osztották meg tudásukat és tapasztalataikat a mentális egészségről.
Dobrovits Mihály átvette díszpolgári címét.
Sújtó és Mohos települések közt, Kányahegy kataszterében ért medvetámadás egy embert szombaton.
A versmondó szemlére 2024. november 13-án a költő születési évfordulója alkalmából szülővárosában, Ipolyságon kerül sor.
Teljes gyógyulást kívánunk az érintett betegeknek!
A Duna hangja – Vox Istria címmel, október első hétvégéjén rendezett nemzetközi kórustalálkozót a komáromi Concordia Vegyeskar.
Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a felvidéki magyar vállalkozások találkozóját.
Hamis weboldal bukkant fel a közösségi hálón - figyelmeztet a Kassai Közlekedési Vállalat.
Katakombák magyarja címmel került sor a Csemadok pozsonyi székházában Czapáry-Martincsevics András azonos című könyvének bemutatójára.
Fennállásának 25 évét ünnepli a Kikelet, a Kassán tanuló magyar fiatalok, egyetemisták és diákok klubja.
Madaras László mondott ünnepi beszédet Vámbéry szobránál.
Az önkormányzat a felújítási tervből 2,5 millió euró támogatást nyert a történelmi épület teljeskörű megújítására.
A pince az 1950-es évek elején került a szövetkezet használatába.
A méhészetet bemutató kiállítás nyílt a kassai botanikus kertben.
A Mátyusföld „legtáncosabb” falujában, Felsőszeliben zárta őszi turnéjának második szakaszát sz Ifjú Szivek Táncszínház. Minden helyszínen teltház fogadta a Kakukktojás2 című darabot, és sok volt a nevelői-előadás is.
A dúla képzett női segítő, aki a kismamákat és az anyukákat a várandósságtól, a vajúdáson, a szülésen és a gyermekágyi időszakon át fizikailag és lelkileg támogatja és ellátja a szükséges információkkal.
Egy vidám nap története.
A rendőrök elől próbált menekülni egy rablással gyanúsított férfi, a hajsza végül tragédiával ért véget.