Soha ne előzzünk nem belátható útszakaszon, vagy ha nem vagyunk teljesen biztosak benne, hogy sikeresen be tudjuk fejezni a közlekedési manővert.
Egy Škoda Octavia sofőrjét igazoltatták hétfőn a rendőrök.
A tűzoltóknak kellett kivágni az autóból a beleszorult sofőrt.
A sofőr életét vesztette, utasa súlyos sérüléseket szenvedett, pedig a baleset elkerülhető lett volna.
Vizsgálati fogságba helyezte a rendőrség azt az 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy pornográf felvételeket készített egy hatéves kislányról.
A dunaszerdahelyi járási rendőrök letartóztattak egy metamfetaminnal kereskedő személyt.
Megújul a deáki református templom süvege és csillaga. Önerőből állja a gyülekezet a munkálatokat.
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves, dunaszerdahelyi Samuel Sviatkót.
Eltűntként keresi a rendőrség a 13 éves, komáromi illetőségű Szűcs Tamarát.
Az érdeklődőknek ajánlott olyan járdaszakaszt választani örökbefogadásra, amely a lehető legközelebb található állandó vagy ideiglenes lakóhelyükhöz.
A vágfarkasdi magyar alapiskola elkötelezte magát az értékek védelme, a jövő generációjának hatékony és szeretetteljes nevelése mellett.
Az esemény tökéletesen ötvözte a vizuális élményt és a mélyebb filozófiai tartalmat.
A baleset áldozata a Zsolnai Megyei Hivatalban dolgozott.
Lenkey János Egerben született és katonaiskolában tanult, Török Ignác pedig a bécsi hadmérnöki akadémián végzett és a császári sereg hadnagya lett.
Az évforduló alkalmából jubileumi gálaünnepséget tartottak, amelyen a kórház kitüntette az egészségügyi dolgozókat.
Felújítja a Vermes-villát Dunaszerdahely önkormányzata, a költségeket közel 580 ezer euróra becsüli, áfa nélkül.
Milyen érzés a dobogó tetején állni?
A barokk és rokokó frizurák, ruhák és maszkok megjelenítése tarkította az őszi tallósi Esterházy piacot
2024 októberében tovább folytatódik az AGEL csoport által működtetett lévai kórház átfogó felújítása.
A fiatal füleki szerzőnek 2021-ben jelent meg első kisregénye, az „Amoda”, idén pedig a „Fedőlakk” című kötet látta meg a napvilágot.
A komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola október 23-án, szerdán, 24-én, csütörtökön, (15: 00-19:00), vagyis a délutáni órákban, valamint október 26-án (9:00-13:00) nyílt napokat rendez.
Halálos kimenetelű gázolás történt a nagymihály járásbeli Palóc (Pavlovce nad Uhom) község közelében, mely során egy 36 éves férfi vesztette életét.
Egy részeg, vezetéstől eltiltott sofőr okozott balesetet Szereden.
A XXXVIII. Városi Kulturális Napok része volt az az egész napos rendezvénysorozat, amely során a kitelepítettekre és a szabadságharc aradi és pozsonyi vértanúira emlékeztek a pozsonypüspöki és pozsonyi magyarok október 6-án.