Nyugat-Szlovákiában, és Közép-Szlovákia egy részén elég meleg lesz ma.
Államalapító Szent István királyunk emléke előtt az idén a Csemadok Nagykaposi Alapszervezete kétnapos rendezvénnyel tisztelgett.
A Kisudvarnoki út Szent Péter útja előtti szakaszát a szennyvíz- és vízvezetékhálózat építése miatt zárják le.
Péntek István régi vágású mecénásként értéket ment, kulturális kezdeményezéseket patronál.
A kapucinusok Pozsonyban először kolostorukat építették meg 1712-ben, majd templomukat 1717-ben.
Július során körülbelül 4 millió eurós kárt okozott a viharos időjárás Kelet-Szlovákiában.
A kiérkező mentőknek a gyors segítség ellenére sem sikerült a háromgyermekes családapát újraéleszteniük, közölte a rendőrség.
Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar hívek lelkipásztora szülőfalujában Bényben, Szent István ünnepén adott hálát 15 éve végzett papi hivatásáért.
Az István, a király rockopera felejthetetlen dalai csendültek fel, amelyek negyven év után is megmelengetik az emberek szívét.
Széchenyi-díjas tudós vehette át a címet.
Az ünneplők Szent István lovasszobránál emlékeztek a magyar államalapításra és az új kenyér ünnepére.
"Szent István ünnepe és a Szent Korona a magyarság összetartozását is szimbolizálja'' - mondta Pánczél Károly Dunaszerdahelyen.
A napokban hivatalosan is elkezdődött a kassai fedett uszoda helyén az Úszósportok Nemzeti Olimpiai Központjának építése.
A rendezvénnyel már sikerült hagyományt teremteni, amely erősíti a palóc közösséget.
Ma még kilátogathatnak az érdeklődők a háromnapos Borbolya Fesztivál utolsó napjára a párkányi régi kompkikötőbe.
Két magyar nyílt vízi úszó másodikként végzett 10 kilométeren a kontinentális szövetség, a LEN Európa-kupa-sorozatának szombati, szlovákiai állomásán, Somorján.
A díj elsősorban arra kötelez, hogy felelősséggel, ugyanakkor megfelelő és egyre magasabb szintű szakmai minőséggel végezzem a dolgom!
Idén a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program két rendezvénye is a Felvidéken zajlott.
A Szent István Napok négynapos rendezvénysorozata a képviselő-testület ünnepi ülésével kezdődött a faluházban, melyen gazdára talált a két faludíj, valamint a polgármesteri díj.
Az esemény miatt ezért néhány útszakasz le lesz zárva.
A Tisza közelségében megbúvó alig ezer lelket számláló csendes kis faluban, Bélyben is elérhetővé válik a Pető-módszer.
A felforrósodott betonfelületekből áradó meleg miatt elviselhetetlen levegőjű nagyvárosokban áldás egy-egy zöldfelület, ahol a lombok árnyékában megpihenhet a hőség elől menekülő ember.
Csáb község 2022-ben ünnepelte első írásos említésének 750. évfordulóját, amely alkalomra különböző programokkal kedveskedett a helyi lakosoknak és a távolabbról érkezőknek is.
2023. augusztus 16-a és 20-a között zajlik a zselízi Országos Népművészeti Fesztivál.