Baross Programon belül mindeddig 4 pályázati felhívás kiírására került sor, amelyek keretében közel 4000 vállalkozás kapott támogatást, 21,8 milliárd forint értékben.
Akár külön kupét is bérelhetünk, ahol kényelmesen átaludhatjuk az utat.
Az elmúlt évtizedben a háztartások havi nettó jövedelme harmadával nőtt, de ez majdnem ugyanolyan növekedést jelent a kiadások terén, különösen a lakhatás területén.
A kilövési engedélyt az utóbbi időszakban 100 példányra adtak ki évente.
Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?
Az Unicumot elejétől fogva gömbölyű palackban forgalmazták, címkéjén a vörös kereszttel. 1922 után a kereszt színét aranyra, a háttérét pedig pirosra változtatták.
2020 áprilisa és 2021 márciusa között 314 millió eurót fizetett ki a koronavírussal összefüggésben ügyfeleinek a biztosító.
Az atlantai székhelyű vállalat működési eredménye 14 százalékkal, 2,72 milliárd dollárra ugrott, a működési haszonkulcs pedig 27,7 százalékról 30,2 százalékra emelkedett.
Gábor szerint az embernek elég őrültnek kell lennie ahhoz, hogy normális tudjon maradni.
Mert az nem igazán eredmény, hogy bezáratunk egy ágazatot, megfosztjuk bevételeitől, a veszteségei utáni részleges kompenzációt azonban csak 8-9 hónap után folyósítjuk.
Mára teljesen eltűnt az az óvatosság, ami még a koronavírus-járvány kitörése idején jellemezte a lakásvásárlókat Pozsonyban.
A Baross Program negyedik körében 2268 pályázatot hirdettek ki nyertesnek.
A "Vadászatnak van értelme" nevű petíciót 153 ezren írták alá, az íveket szerdán adták át Boris Kollár házelnöknek a vadászkamra képviselői.
Szlovákiában jelenleg 102 olyan község létezik, ahol nincs semmiféle bolt. Ezen községek 62 százaléka 250 lakosnál kevesebbel bír.
A koalíciós partnerek egyelőre visszafogottan reagáltak Matovič vétóira, úgymond respektálják a koalíciós partner döntését, vagy nem kommentálták azt.
Az elemzők szerint ezekben a gazdaságokban a legtöbb ágazat - a vendéglátószektor és az élelmiszeripari szolgáltatások kivételével - alkalmazkodott az emberek közötti távolságtartást előíró korlátozásokhoz.
Csaknem 15 százalékkal nőtt a félvezetők globális eladása februárban éves szinten.
Az adatot napi 70 ezer hordóval javította előző, márciusi előrejelzéséhez képest a szervezet.
Lassú és elégtelen volt az eddigi gazdasági mentőcsomag.
A cél, hogy egy élhetőbb világot hagyjunk itt utódainknak.
Milyen termés várható?
A Nobel-díjas Gábor Dénes: "az emberiség eddig a természettel küzdött, mostantól a saját természetével kell megküzdenie".
A körforgásos hulladékgazdálkodás mellett a fő kutatási területek a megújuló energia, például a hidrogéngazdaság, az akkumulátorok újrahasznosítása, a szén-dioxid hasznosítása, valamint a fenntartható vízgazdálkodás lesznek.
Az év végén szűnt meg a legtöbb vállalkozás.