Több nyugdíjassal szembeni végrehajtás megszűnik, vagy csökken a levonás összege
A létminimum összegének változását követően több mint 30 ezer nyugdíjas ellen indult végrehajtást szüntet meg, vagy csökkenti a törlesztőrészlet összegét a Szociális Biztosító – jelentette be kedden Zuzana Dvoráková, a biztosító szóvivője. A létminimum összege 2021 júliusától 214,83-ról 218,06 euróra emelkedett.

- magyarázta a szóvivő.
A létminimum emelésével megemelkedik az a minimális összeg, amennyinek a levonás után meg kell maradnia a nyugdíjból. Ezért a Szociális Biztosító emeli azok nyugdíját, akik ellen végrehajtás folyik, és csökkenti a levonás összegét.
A levonások utáni minimális összeg emelkedése azt is jelenti, hogy olyan helyzetben, amikor a levonás után megmaradt nyugdíj kevesebb lenne, mint amennyit a törvény szerint a nyugdíjasnak meg kell kapnia, megszüntetik a nyugdíjas elleni végrehajtást.
- közölte Dvoráková hozzáfűzve, a nyugdíjasok augusztusban megkapják a tájékoztatást. Az értesítés egyebek mellett azt a dátumot is tartalmazza, amelytől a megemelt összegű nyugdíjat folyósítják, valamint azt is, hogy mikortól szüntetik meg a levonásokat.
Mivel a nyugdíjakat előre fizetik ki, a végrehajtás miatti levonás összegét augusztustól csökkenthetik. Ebben a hónapban a nyugdíjasok megkapják a júliusi levonás összegét is.