Mi legyen a konyhai hulladékkal?
A vicc szerint környezetvédők látogattak el a csángók közé, ahol azt látták, nincsen szemét. Megkérdezték a mezőről hazatérő öreg csángót: Maguk itt hová teszik a szemetet? Nálunk olyan nincs. Amit nem eszünk meg, azt megeszi az állat. Amit se ember, se állat nem eszik meg, a’ jó lesz a fődbe. Ami a fődbe nem jó, jó lesz a tűzre. Ami a tűzre se jó, azt elrakom, mer a’ még jó lesz valamire.
Röviden ezzel is jellemezhetnénk azt a törekvést, amelyet az Európai Unió szeretne meghonosítani a hulladékgazdálkodásban. Hol állunk ezzel Szlovákiában?
A rendszerváltozás előtti időszak egyik emblematikus környezetvédője, Ján Budaj ül a jelenlegi szlovák kormány környezetvédelmi miniszteri székében.
A 2020 óta hivatalban levő kormány zöldpolitikáját a koronavírus ugyanúgy megnehezítette, akárcsak a többi tárcáét. Így a Budaj vezette hivatal ez év júliusáig adott bírságolás alóli felmentést azoknak az önkormányzatoknak, amelyek nem biztosították már az év elején a konyhai hulladék elkülönített gyűjtésének és elszállításának a lehetőségét.
Ezzel mindjárt érintjük a hulladékgazdálkodás legújabb fejezetének első felszültségforrását is, hiszen amikor az állam az önkormányzatokkal kerül kapcsolatba, annak ritkán problémamentes a lefolyása.
Az állami hivatalok, a sokéves tapasztalatok alapján, abból indulnak ki, hogy a falvak és a városok vezetése olyan hátországa a közigazgatásnak, amely szinte a végtelenségig terhelhető, így bármilyen lakossággal kapcsolatos teendőt ezek hatáskörébe lehet utalni.
Az Európai Unió tervének a lényege a hulladék, azon belül a háztartási hulladék mennyiségének a csökkentése, illetve feldolgozásának a legkörnyezetkímélőbb bevezetése. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eddig legismertebb, és olcsósága miatt a legelterjedtebb módszerre, a hulladéklerakatok létesítésére, illetve fenntartására csak a legvégső esetben kerülhetne sor. Ennél a megoldásnál ugyanis szinte minden más feldolgozási módszer jobb.
Az Unió szerint a legjobb megoldás az lenne, ha alig, vagy egyáltalán nem keletkezne hulladék. Vagyis a vásárlásra, az új termékek beszerzésére minél hosszabb időközönként kerüljön sor. Ehhez az Unió azt is szeretné elérni, hogy a termékek javíthatók és újrahasználhatók legyenek.
Az EU ezzel, mondhatnánk, feltalálta a spanyolviaszt. Ám akik emlékeznek a ’89-es rendszerváltás előtti korszakra, tudják, hogy a javítás mennyire jellemző volt az akkori gazdálkodásra, hiszen egy-egy új termék beszerzésére gazdasági okok miatt inkább csak elméleti lehetőség volt. A fejlett piacgazdaság ugyanakkor már a hetvenes évektől egyre inkább áttért a „nyerd ki, állítsd elő, használd, dobd el” folyamatra, amely egyre drasztikusabban aknázta ki a természeti javakat és növelte a szeméthegyeket. A fogyasztói társadalom most a saját tapasztalatából jutott el oda, amit a szocialista államgazdaság már évtizedekkel előbb praktizált: kidobni valamit és újjal helyettesíteni csak a végső megoldás lehet.
A környezetvédelmi tárca, az uniós előírások alapján most ezt a folyamatot váltja aprópénzre, és próbál rendet tenni, de legfőképpen rendszert bevezetni a hulladék további sorsát illetően. Attól ugyanis, hogy csak a minimális mennyiségű hulladékot hozzuk létre, még nagyon messze járunk.
Napjaink környezetvédelmi törvényeinek a megalkotói azt szeretnék elérni, hogy ha már létrejön a szemét, az legyen elsősorban újrahasznosítható, vagyis körforgás alakuljon ki a gazdaságban, amely során az egyszer már felhasznált alapanyag ismét visszakerüljön a termelésbe.
Ennek alapján várható, hogy az elkövetkező évek egyik leggyakoribb kifejezése a körforgásos gazdaság lesz. Ahhoz, hogy a kidobott szemét ismét alapanyaggá váljék, elsősorban válogatni kell, de legjobb, ha már maga a kidobás jelent szelekciót, amikor külön helyre kerül a papír, az üveg, a műanyag, az elektromos készülék, vagy legújabban a konyhai hulladék.
Ján Budaj miniszter becslése szerint Szlovákia lakossága a megvásárolt élelmiszernek nagyjából az egyharmadát nem használja fel, s ez a mennyiség a kukákba kerül. Ehhez hozzá kell számítani azt a konyhai hulladékot is, amely a felhasználás során keletkezik, illetve a felhasználás maradványaként jelenik meg. Azaz a tojáshéjtól a lerágott csontig egy hosszú és színes, leginkább bűzös halmazt kapunk.
Ezeket az összetevőket szerette volna már ez év január elsejétől külön tárolókban látni az Unió. A rendelkezéseket felügyelő környezetvédelmi tárca azonban belátta, hogy ez a cél pandémia nélkül is teljesíthetetlen, így a mulasztások bírságolására hat hónapos moratóriumot hirdetett. Elsősorban azért, mert az ilyen, össztársadalmi aktivitást igénylő eljárásoknál elengedhetetlen a felvilágosítás, a lakosság időben történő informálása, a témával ismertetésének a támogatása, és természetesen a technikai háttér biztosítása.
A szeparált gyűjtés egyik alapfeltétele ugyanis, hogy a lakosság a konyhai hulladékot külön kezelje és külön szemétgyűjtőbe helyezze. De nem csak ez. Biztosítani kell az elszállítást, és főképpen a megfelelő, a további felhasználást lehetővé tevő feldolgozást.
Ha ennek lehetőségét az önkormányzat nem teremti meg, bírságra számíthat. Bírság kiszabására az állami környezetvédelmi felügyelet, illetve az állam nevében eljáró járási hivatalok jogosultak.
Mint azt Michal Deraj, a dunaszerdahelyi járási hivatal elöljárója, aki korábban maga is környezetvédelemmel foglalkozott, lapunknak nyilatkozta, hivatalvezetőként belátja, hogy a korábbi kormányok által elhanyagolt felkészülést és felvilágosító kampányt nem lehet pár hónap alatt kiegyenlíteni, így jelenlegi posztján elsősorban erre és nem az azonnali bírságolásra helyezné a hangsúlyt.
Tapasztalt környezetvédőként azt is belátja, hogy az ideális, körforgásos gazdaság jelentős megerősödéséig éveknek, de inkább évtizedeknek kell eltelnie. És bár alapból nem támogatja a szemétégetők működését, megfelelő környezeti hatások mellett 2-3 évtizedes átmeneti időszakra el tudja képzelni azok működését.
Ján Budaj miniszter, akárcsak az Unió, számol a szemétnek égetéssel való feldolgozásával, hő-, illetve elektromos áram termelése céljából. Ezt viszont azzal a kitétellel szeretnék fenntartani, hogy égetésre csak az a hulladék kerülhet, amelyet más módszerrel már nem lehet újrahasznosítani. Olvasóink számára ez annyiban lehet érdekes, hogy nemrég foglalkoztunk lapunkban a témával: Vágsellyén nagy kapacitású szemétégetőt akarnak építeni, ahol a környezetvédelmi minisztérium engedélyére vár a befektető.
De térjünk vissza a konyhai hulladék szeparált gyűjtésének és feldolgozásának a kérdéséhez. A 2021-es türelmi félév természetesen serkentően hatott az önkormányzatokra. Hamar kiderült azonban, hogy elsősorban a városok birkóznak meg nehezen a feladattal. Ennek két oka van.
Az egyik, hogy a falvakban könnyebben megoldható a szerves hulladék gyűjtése, akár annak komposztálása is, míg a városi, főképpen lakótelepeken élő emberek számára maga a gyűjtés is problematikus.
Egy hatodik emeleti, erkéllyel nem rendelkező lakásban, főképpen meleg időben nyilván nehezebb ellenállni a kísértésnek, hogy a konyhai hulladékot a többi szeméttel a vegyes hulladék közé dobják.
A városok vezetői azonban bizakodók. Ezt erősítette meg a lapunknak nyilatkozó Agócs Attila füleki, illetve Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester. Mindkét városvezető elmondta, hogy lokális megoldásokban gondolkodnak.
Füleken például saját hatáskörben oldják meg a gyűjtéstől a feldolgozásig terjedő folyamatot, Dunaszerdahelyen pedig egy országhatáron átnyúló, uniós pályázati támogatásnak köszönhetően föld alatti tárolók kialakításába fognak.
Mindkét megoldás végeredménye a komposzt előállítása. Ezt a szerves hulladékból lebomló, humuszos anyagot aztán a földekre hordva talajjavító adalékként használják fel.
Az elején említett csángó viccben elmondott hozzáállás talán megvalósul a modern Európában is. Persze sokkal több adminisztrációval, óriási költségekkel és egy jó nagy vargabetűvel eljuthat a nyugati társadalom hulladékfeldolgozása a józan, paraszti ésszel már korábban kitalált módszerekhez. Szimbolikusan József Attila sorait említhetjük: „Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot.”
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/32. számában.
