Meg kell erősíteni a közintézmények helyzetét Európában. Támogatásuk különösen fontos a közszolgálati műsorszolgáltatók médiapiaci helyzete miatt is.
A Progresívne Slovensko (PS) visszautasítja, hogy az emberek II. nyugdíjpillérben levő megtakarításait állami beruházásokra használják fel.
Oroszország elkerülhetetlen vereségével végződne a NATO akármelyik tagállama ellen intézett orosz támadás - jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.
Május 10-én hajtják végre a lengyel kormány átalakítását - jelentette be Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
Még több mint egy hétig pályázhat.
Csütörtökön kellett volna kezdődnie a Dóval- és a Bacsfa-ügyben elkövetett gazdasági bűncselekmények tárgyalásának a besztercebányai Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS), de a tárgyalást elnapolták.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök csütörtökön kijelentette, hogy az ukrajnai háborúban patthelyzet alakult ki, és megérettek a feltételek a béketárgyalások megkezdéséhez.
Ferenc pápánál tett hivatalos látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Az egyházfő a vatikáni audienciateremben fogadta az ezerötszáz magyart és kísérőiket.
Fontos tisztázni, hogy az európai pártcsaládok nem teljesen azonosak az Európai Parlament képviselőcsoportjaival, bár a tagságuk kétségkívül átfedést mutat. A felépítésük és a politikai szerepük is más.
Május 2-ra halasztotta a Nagyszombati Kerületi Bíróság a maffiavezér és sorozatgyilkos, Mikuláš Černák feltételes szabadlábra helyezéséről szóló tárgyalást.
2024 áprilisának végéig a Lévai járásban is tovább zajlanak az iskolai beíratások.
A kormány azt javasolta, hogy a törvényt gyorsított eljárásban fogadja el a parlament.
Az amerikai külügyminiszter csütörtökön Sanghajban találkozott Csen Csi-ninggel, Kína egyik vezető tisztségviselőjével, és mindkét fél reményét fejezte ki, hogy a két nagyhatalom a nézeteltéréseik ellenére is együtt tud működni.
Csalók által létrehozott honlap ügyében nyomoz a rendőrség.
A parlamenti képviselők alapkeresete az előző évi országos havi átlagbér háromszorosa, ez alapján 4076 euróra jogosultak.
Az ezer évvel ezelőtti első keresztes hadjárat után az Európai Parlament balos-liberális többsége néhány napja úgy döntött, eljött az ideje az iszlám hadjáratnak, amelynek mi leszünk az áldozatai.
A Hamász palesztin terrorszervezet hajlandó letenni a fegyvert és hagyományos politikai párttá alakulni, ha megvalósul a kétállami megoldás - jelentette ki a szervezet egyik legmagasabb rangú politikai tisztségviselője.
Észak-Korea kifogásolta, hogy az AUKUS tagállamok további partnerországokkal folytatnának biztonsági együttműködést, és arra figyelmeztetett, hogy a lépés az ázsiai-csendes-óceáni térséget nukleáris aknamezővé változtatná.
Andrej Danko úgy véli, a parlament gond nélkül elfogadja az üdülési utalványokról szóló törvény módosítását, így lehetővé válik, hogy az utalványra jogosult munkavállalók átruházzák azt a szüleikre.
A bejelentés hátteréről és lehetséges következményeiről Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük.
A Szlovák Rádió és Televízió hosszú távon nem fenntartható modell – mondta szerdán Andrej Danko, a parlament alelnöke.
A vezetőség szerint a közmédia helyzetének javulásához nem új törvényt kell elfogadni, hanem a RTVS-ről szóló, meglévő törvényt kell módosítani.
A harmadik országokból érkezett csoportok elszállásolásáról és ellátásáról az önkormányzatok gondoskodtak.