2025. november 10., 16:58

Kreml: Moszkva nem ismeri a magyar rendezési javaslatokat

A Kreml nem ismeri Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek az ukrajnai konfliktus rendezésére vonatkozó kezdeményezéseit - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn újságíróknak.

kreml.jpg
Fotó: pixabay
Nem tudjuk, milyen kezdeményezésekről van szó. Valószínűleg egy bizonyos kidolgozottság után tájékoztatnak minket róluk, de egyelőre még nem volt alkalmunk megismerkedni velük

- mondta.

Peszkovot a sajtó a TASZSZ hírügynökség szerint Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszternek arról az Orbán Viktor és Donald Trump amerikai elnök találkozója előtt elhangzott kijelentéséről kérdezte, miszerint az amerikai-magyar csúcs napirendjének prioritásai között szerepelt az ukrajnai béke megteremtésének lehetősége. Peszkov közölte, hogy

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem beszélt a magyar kormányfővel washingtoni tárgyalásairól.

A Kreml szóvivője hangsúlyozta, hogy Moszkva szeretné mielőbb lezárni az ukrajnai konfliktust, amely szerinte "akkor érhet véget, amikor Oroszország elérte az eredetileg kitűzött céljait".

Hozzátette, hogy

az orosz fél továbbra is nyitott a politikai-diplomáciai úton történő rendezésre, és ezt a lehetőséget részesíti előnyben.

Peszkov kommentálta Jevhen Holovaha, az Ukrán Tudományos Akadémia szociológiai intézete igazgatójának kijelentését, miszerint Ukrajnában négyről 16 százalékra nőtt azok aránya, akik hajlandók lennének az orosz feltételek mellett lezárni a háborút. A szóvivő hangot adott véleményének, miszerint az ukrán társadalomban erősödik a félelem és a konfliktusba való belefáradás, és hogy valószínűleg ez egy tartós tendencia, és ezeknek az embereknek a száma emelkedni fog.

Ugyanakkor közölte:

nem tudja, mennyire lehet hiteles a felmérés.

Mély eltévelyedésnek nevezte azt a meggyőződést, amely szerint Ukrajna képes lehet győzni a harctéren. Azt hangoztatta, hogy az ukrajnai rendezési tárgyalások nem Oroszország hibájából akadnak el. Mint mondta, az európaiak provokálják Kijevet, arról győzködve őt, hogy Ukrajna katonai eszközökkel nyerhet.

Mint fogalmazott, a frontokon kialakult helyzet "dinamikus, és ékesmondóan beszél a kijevi rezsim kilátásairól", amelyek "napról napra" romlani fognak.

Megosztás
Címkék