Parajd: Meghosszabbították a veszélyhelyzetet
Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektusi hivatal.
A veszélyhelyzet meghosszabbítására azért volt szükség, mivel a korábbi határidő lejárt. Az újabb döntéssel a rendkívüli állapot december 9-ig marad érvényben. A Hargita megyei településen május 8-án hirdettek veszélyhelyzetet, miután a sóbánya fölött folyó, megáradt Korond-patak vize elkezdett beszivárogni, majd bezúdulni a tárnákba, míg teljesen el nem árasztotta az addig évente turisták százezrei által látogatott székelyföldi létesítményt.
A prefektusi hivatal hétfői közlése szerint a hatóságok az említett időszakban megteszik a szükséges intézkedéseket és elvégzik a szükséges munkálatokat a sóbánya és környéke biztonságossá tételéhez.
Azt is írták, hogy a fejleményekről tájékoztatják a lakosságot és a szomszédos településeket. Hozzátették, hogy a természeti katasztrófa sújtotta területre és a Sószorosba továbbra is tilos a belépés. A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya belső tereit.
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel korábban, és amelytől nemcsak a bányászok, hanem a településen és környékén létrejött, több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.