Fico: Következő ülésén foglalkozhat a parlament a kisebb bolti lopások ügyével
A belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium jogszabályt készít elő a kisebb bolti lopásokkal kapcsolatos sajtóhírekre reagálva, a jogszabályt a következő ülésén hagyhatja jóvá a parlament – jelentette be a közösségi hálón Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök.
A belügyminisztérium úgy tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy együttműködik ez ügyben az igazságügyi minisztériummal.
Matej Neumann, a minisztérium szóvivője kijelentette, a büntetőjogi kérdések az igazságügyi minisztérium hatáskörébe tartoznak.
– tette hozzá a szóvivő.
Petar Lazarov, az igazságügyi minisztérium sajtóosztályának vezetője közölte a TASR-rel, hogy a munkacsoport a megalakulása óta folyamatosan egyeztet a belügyminisztériummal a lopások ügyében.
– mondta Lazarov, és hangsúlyozta, a cél az igazságos és hatékony megoldás megtalálása. „Nem akarjuk, hogy olyanokkal teljenek meg a börtönök, akik pár tíz euró értékű árut loptak, de a fogva tartásuk ennek a sokszorosával terheli az államháztartást” – tette hozzá Lazarov.
Fico a hétvégén kijelentette, ha kiderül, hogy a Büntető törvénykönyv egyes paragrafusai a gyakorlatban nem működnek és negatív eredményekre vezethetnek, azokat hatályon kívül kell helyezni. Szerinte a törvénymódosítást gyorsított eljárásban is lehetne tárgyalni. Közölte, meglepte, hogy egyes állami képviselők miért „ragaszkodnak ennyire” a büntető törvénykönyv módosításához, ha az az ellenzék és az önkormányzatok szerint is a bűnözés növekedéséhez vezet. Megjegyezte azonban, hogy még ha szigorítják is a törvényt, az nem fogja visszatartani a tetteseket a bűncselekmények elkövetésétől.