Szlovákia uniós csatlakozása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a munkapiacon felboruljon a kereslet és kínálat egyensúlya – számol be a szlovák Statisztikai Hivatal.
POZSONY. Úgy tűnik, hogy az államfőválasztással kapcsolatban megszabott közel 133 ezer eurós kampánykiadási plafon csak papíron szerepel, ám a legjelentősebb elnökjelöltek azt jóval túllépték.
A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap minden évben összeállítja azoknak a listáját - Giving List -, akik a legtöbbet áldozták személyes vagyonukból jótékonysági célokra. A listára azok kerülnek fel, akik az előző évben legalább egymillió fontot fordítottak nemes ügyek támogatására.
POZSONY. Žák-Malina Hedvig ügyében semmiféle új tanú nem jelentkezett az ügyészségen – jelentette ki a TA3 vasárnapi vitaműsorában Peter Šufliarsky, a legfőbb ügyész helyettese, aki szerdán még ennek az ellenkezőjét nyilatkozta.
POZSONY. Az euroszkepticizmus Szlovákiában csupán egy értelmetlen póz, melynek nem volt és nem is lesz racionális alapja, mivel mi is kapunk uniós támogatást és uniós tagságunk haszonnal jár – nyilatkozta a közmédia „5 perccel 12 előtt“ műsorában Miroslav Lajèák külügyminiszter.
POZSONY. Az Irány-Szociáldemokrácia sem a kormány átalakítását, sem a rendkívüli közgyűlés összehívását, sem pedig az államfőválasztás végeredménye miatti felelősség levonását nem fontolgatja – erősítette meg a kormánypárt több képviselője.
Idén is Csányi Sándor Magyarország leggazdagabb embere; a Napi.hu kiadásában május 8-án megjelenő "A 100 leggazdagabb" című kiadvány rangsorát 2011 óta vezeti az OTP Bank Nyrt. első embere.
POZSONY. A Daniel Lipšic által irányított Új Többség parlamenti képviselői vegyesre akarják megváltoztatni a jelenlegi arányos választási rendszert.
A család két tagjának kíséretében Mécs László hegymászó Nepálba tart, hogy segítse és pontosítsa a Himalájában eltűnt Princzkel Tamás felkutatását. Az ázsiai országban Szlankó Zoltán is csatlakozik hozzájuk - adta hírül a 4bakancs.com.
Galánta. A megyei és az államfőválasztás is megmutatta, hogy a Felvidéken van igény a magyar politizálásra, mert annak van támogatottsága és ereje, így azt uniós szinten is folytatni kell - jelentette ki Berényi József a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a párt európai parlamenti kampányának nyitó rendezvényén szombaton Galántán.
POZSONY. Miroslav Lajèák külügyminiszter aggodalommal tekint az ogyesszai eseményekre. Lajèák szerint a politikai kérdéseket politikai eszközökkel kell megoldani, nem pedig utcai erőszakkal.
POZSONY. Andrej Kiska megválasztott köztársasági elnök hivatalának elfoglalása után először Budapestre utazik, ahol a visegrádi négyek és Németország államfőinek találkozóján vesz majd részt.
POZSONY. Összesen 2 282 panasz érkezett a belügyi tárcához az elmúlt évben amiatt, mert a lakosság elégedetlen volt a rendőrség munkájával – derült ki a minisztérium jelentéséből.
BUDAPEST. A tavaly rapid Európa-bajnok Rapport Richárd - a pénteki két parti megnyerése után - szombaton előbb győzött, majd remizett a Nemzet Sportolójával, Portisch Lajossal, így 3,5-0,5-re diadalmaskodott a generációk sakkcsatájában.
POZSONY. A kormány attól tart, hogy az Európai Bizottság atomenergiai jogköreinek kiszélesítését célzó törekvései nem csupán biztonsági, hanem politikai érdekeket is takarnak, és elsősorban utóbbiak mentén jár majd el a kérdésben.
POZSONY. Mai nappal hivatalosan is kezdetét vette az európai parlamenti választási kampány. A kampánycsend május 22-én kezdődik és egészen addig tart, amíg az utolsó európai uniós tagországban nem zárul le a voksolás.
POZSONY. Háló – így nevezte el pártját Radoslav Procházka volt államfőjelölt. A szokatlan névválasztás nem sokat árul el a párt értékrendjéről. A szakértők szerint több magyarázata is van annak, miért nyúlnak a politikusok hasonló nevekhez. Ezek egyike egyfajta marketingstratégiát takar, hiszen az új politikai formációk ily módon is igyekeznek elkülönülni a már jól ismert, ám kegyvesztett pártoktól.
POZSONY. A statisztikusok szerint az egyre közelgő májusi európai parlamenti választások adatainak feldolgozása komplikált és emberpróbáló feladat elé állítja őket – mondta el ¼udmila Benkovièová, a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatalának elnöke.
POZSONY. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt két parlamenti képviselője, Ivan Štefanec és Viliam Novotný törvény útján tiltaná be az uránbányászatot Szlovákia területén.
POZSONY. Sok hiányosságot és valótlan állítást, csúsztatást tartalmaz, a jelenlegi helyzet javítására vonatkozó ajánlásokat, konkrét célokat viszont nélkülözi az emberi jogi kormánystratégia kisebbségekkel foglalkozó része. A kormányhivatal mellett működő kisebbségi bizottság öt magyar tagja vállalhatatlannak tartja a már tárcaközi egyeztetésre bocsátott anyagot. Közülük minderről Hrubík Béla nyilatkozott portálunknak.
POZSONY. Egyre agresszívabbá válnak az illegális határátlépőket kalauzoló személyek, akik felfegyverzetten közlekednek a szlovák-ukrán határon – jelentette ki Robert Kaliòák belügyminiszter, aki attól tart, hogy a közeljövőben lövöldözésekre kerülhet sor a határ közelében.
POZSONY. A belügyminisztérium két új Bell 429 típusú, mintegy 9 millió euró értékű helikopter beszerzését tervezi. A gépeket nem vásárolná, hanem két régi Mi-171 típusú orosz helikopterért cserélné el.
SZÖUL. Egy új elemzés szerint az akupunktúra valószínűleg nem enyhíti a szülési fájdalmakat.
POZSONY, BUDAPEST. Az eltelt lassan 8 év sem volt elég idő, hogy igazságot szolgáltassanak Malina Hedvignek, sőt, éppen ellenkezőleg, a mai napig vádlottként szerepel – mutatott rá Bárdos Gyula, az Magyar Közösség Pártja elnökségi tagja pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.