Államfőválasztás – A kampánykiadási plafon megszabása csak bohózat
A jövendő államfő, Andrej Kiska bevallotta, hogy a jelölésével kapcsolatos összkiadások nagysága elérte az 1,095 millió eurót. Robert Fico a kormánypárt-központ szerint közel 265 ezer eurót költött a kampány során – derül ki a kampánystábjaik által a Pravda napilapnak elküldött adatokból.
Ján Baránek politikai elemző úgy véli, hogy az Andrej Kiska által bevallott 1 millió euró körüli összeg is távol áll a valós kiadások mértékétől, ám közelebb, mint a jelenlegi kormányfő, Robert Fico által hivatalosan elismert összeg. Fico egy centet sem fizetett saját zsebből, költségeit ugyanis az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) állta. Pavel Haulík szociológus is leszögezte, hogy az elnökjelöltek sokkal többet költöttek, mint amennyit beismertek. Michal Ruttkay reklám-szakember röviddel az államfőválasztás második fordulója után a két legjobban szereplő jelölt esetében fejenként 1,5 - 2 millió eurós költséget emlegetett. Az eltérések abból fakadnak, hogy egyes jelöltek már a hivatalosan megszabott 15 napos kampányidőszak előtt is sokat költöttek, de a korábbi kiadásaikról nem kell elszámolniuk.
Andrej Kiska elsőként, hozzávetőleg tíz hónappal az államfőválasztás előtt kezdte Szlovákia-szerte kihelyeztetni a személyét népszerűsítő óriásplakátokat. Radoslav Procházka pedig tavaly júliusban kezdte el közel 700 óriásplakátján hirdetni azt, hogy Szlovákiának végre fiatal államfője lehetne. Robert Fico és Pavol Hrušovský óriásplakátjai is jóval a hivatalos kampány kezdete előtt országszerte megjelentek.
Kiska hivatalos kampánykiadása csaknem 251 ezer euróra rúgott, szponzori támogatásokat nem vett igénybe. Azt hangoztatta, hogy mindent saját zsebből fizetett. Óriásplakátokra 486 841, a lakossági találkozókra 98 820, a kampánystáb működtetésére pedig 73 372 eurót költött. Az általa készíttetett elemzések, felmérések további 88 419 eurójába kerültek. Haulík azt gondolja, hogy Kiska az említett célokra még több pénzt költött.
Radoslav Procházka hivatalos kampányával kapcsolatos kiadásai 122 898 euróra rúgtak. Kampányfőnöke, Martin Dubéci szerint ennek az összegnek a felét a televíziós reklámok ára, 40 százalékát a nyomtatási költségek, a fennmaradó összeget pedig a helyszíni kampányolás kiadásai tették ki. A hivatalos kampányidőszak előtt 120 ezer eurót költött, amiből közel 100 ezer eurót ő fizetett, a többi pénzt pedig ajándékba kapta támogatóitól.
Milan Kòažko államfőválasztással kapcsolatos összköltsége 165 639 euró volt, amiből a hivatalos kampány során 130 839 eurót költött, javarészt saját zsebből. Legtöbb pénzt, 60 ezer euró körüli összeget a televíziós reklámokra áldozott.
Pavol Hrušovský kampányköltségei „csak“ 85 173 eurót értek el, bár a híveitől 113 305 eurót kapott propagációs célokra. Anyagi támogatói jegyzékét közzé is tette. A legnagyobb összeget, 15 ezer eurót Pavol Faktortól, az Általános Egészségbiztosító volt főnökének a fivérétől kapta, míg Ivan Uhliarik egészségügyi exminiszter, KDH-s képviselő 13 ezer eurót ajándékozott neki.
Haulík úgy véli, hogy alapvetően elválaszthatatlan egymástól a hivatalos és a nem hivatalos kampányidőszak, ezért fölösleges megszabni a választási kampány időbeli és anyagi limitjeit, amelyektől sokkal fontosabb az áttekinthető finanszírozás. Baránek is osztja ezt a véleményt.
A parlamentnek már májusban el kellene fogadnia az új választási kódexet, amely majd egységesíti a kampányokra vonatkozó szabályokat. Michal Horský politológus azt állítja: a törvényhozóknak figyelembe kellene venniük azt a tényt, hogy az elnökljelöltek úgyis a megszabott anyagi plafonnál több pénzt költenek. Emiatt esetleg meg kellene szüntetniük a limiteket.