Elutasítja az Európai Bizottság atomenergiai hatáskörének kiszélesítését a kormányfő
„Vannak ugyanis országok, amelyek hallani sem akarnak az atomenergiáról, miközben olyan nemzetek feletti szerv segítségért folyamodhatnának, amely nyomást gyakorolhatna mindazon országokra, amelyek az atomenergia hasznosításának lehetőségével élnek“ – indokolta Pozsony aggodalmait Robert Fico miniszterelnök.
A kormányfő jelezte, Szlovákia, Magyarország és Csehország - mely országok jelenleg is atomenergiára alapoznak - erős egységet alkotva, együttes erővel mindenképpen készek szembeszállni ezzel a politikai irányvonallal. „Ha ma észlelünk valamilyen tendenciát arra, hogy Brüsszel az ágazaton belüli jogköreinek kiszélesítésére törekszik, akkor végül falnak ütközik. Meg kell, hogy egyezzünk valamiben. Nincs más kiút“ – szögezte le Fico, majd hozzátette: reménykeltő, hogy a tagállamok racionális magatartása esetén a múltban is volt példa egy mindkét érdekcsoportot kielégítő kiegyensúlyozott megoldásra. Példaként az egységes uniós bankfelügyeletet említette, ahol a jelentős, többhónapos vitának konszenzus lett a vége.
A miniszterelnök úgy véli, az euróövezet kivételével a jövőben nem kerül sor az Európai Unió egészét érintő mélyebb integrációra. „A különbség éppen abban áll, hogy egyes tagállamok csatlakozhatnak bizonyos integrációs elemekhez, míg az euróövezeti tagországok annak részei kell, hogy legyenek” – jegyezte meg Robert Fico.
A kormányfő egyúttal úgy véli, hogy a közös európai fizetőeszközt használó mind a 18 tagállamban létezik egy vörös vonal, amelyet az adott tagállamok nem hajlandóak átlépni. „Nekem például nem okoz problémát megosztani az Európai Bizottsággal a költségvetésünk, irányultságunk vagy prioritásaink részleteit. Ugyanakkor sohasem érthetnék egyet azzal, hogy országunk költségvetését Brüsszel határozza meg. Ez a mi saját, önálló döntésünk, de a nagyobb fokú koordináció sohasem okozott számomra gondot” – szögezte le.