2014. május 3., 09:29

EP-választások - Csalódni fog, aki gyors eredményekre számít

POZSONY. A statisztikusok szerint az egyre közelgő májusi európai parlamenti választások adatainak feldolgozása komplikált és emberpróbáló feladat elé állítja őket – mondta el ¼udmila Benkovièová, a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatalának elnöke.

¼udmila Benkovièová rámutatott: a különféle hétköznapibbnak mondható választások során a lakosság hozzászokott a választási adatok gyors feldolgozásához. „Az EP-választások adatainak feldolgozása azonban már csak a 29 induló párt és a preferenciaszavazatok érvényesítési lehetősége szempontjából is jóval komolyabbnak ígérkezik” – hangsúlyozta.

Elég, ha akár csupán egy választópolgár szavaz majd egy induló pártra, máris ki kell állítani számára egy mellékletet, amit a jegyzőkönyvhöz kell csatolni. Ezt akkor is meg kell tenni, ha a választópolgárok közül végül senki sem él az adott párt esetében a preferenciaszavazat lehetőségével.

„A közel 6000 körzeti választóbizottság mellett mindez hatalmas mennyiségű papírt és adatot jelent, amit át kell néznünk” – magyarázta Benkovièová. Ez elméletileg azt jelenti, hogy a statisztikusok minden egyes választókörzetből akár 29 melléklettel rendelkező jegyzőkönyvet kaphatnak kézhez.

Az egyelőre nem világos, hogy az EP-választások alkalmával közölnek-e majd részeredményeket, és jelenleg még azt sem tudni, hogy mikor hozzák nyilvánosságra a végleges eredményeket. Ebben a kérdésben várhatóan május közepén dönt majd a Központi Választási Bizottság (ÚVK).

„Többek között arról is tárgyalnak majd, egyáltalán milyen módon hozzák nyilvánosságra a választások végeredményét, mert az Európai Parlamenti választásokról szóló törvény kimondja, hogy a voksolás eredménye csak azt követően ismertethető a közvéleménnyel, ha már az utolsó tagállamban is befejeződött a szavazás” – ismertette Benkovièová.

Az Európai Unió tagországaiban május 25-ig, azaz vasárnap estig tart majd a szavazás. A statisztikai hivatal elnöke szerint a hivatal számára nem jelent gondot a részeredmények közzététele, ugyanakkor jelenleg ennek lehetőségével nem számolnak. „Az EP-választásokról szóló törvény egyáltalán nem rendelkezik a részeredmények közléséről” – jegyezte meg ¼udmila Benkovièová, majd hozzátette, hogy a statisztikai hivatal ebben a tekintetben alárendelt a Központi Választási Bizottságnak. „Ezzel kapcsolatban komoly vitára számítok” – mondta.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.