Hétfőn a reggeli és délelőtti órákban Szlovákia nyugati és déli részén jeges, síkos utakra számíthatunk.
A kivételes díj odaítélése a Brazília – Schuster-expedíció IV. című könyv megjelenéséhez kapcsolódik.
Václav Havel fiatalkori festői próbálkozásairól csak a legszűkebb családi és baráti köre tudott, ezért az árverési tárgyak bemutatását követő hetekben a cseh sajtóban többen kétségbe vonták, hogy egyáltalán ő lenne a képek alkotója.
Míg az antibiotikumok elterjedése előtt a skarlát veszedelmes betegségnek számított, addig napjainkban legtöbbször enyhe lefolyású.
Mátyusfölddel jó ideje „szemeztünk” már, 2016 júliusának első napjaiban pedig meg is látogattuk Csák Máté földjét.
A szakemberek azt ajánlják, hogy betegség után a gyermek ne térjen vissza túl korán a közösségbe, mert az immunrendszere legyengült, így fogékonyabb egy újabb betegségekre.
Az alkoholzár rendszer állítólag megbízható, pontos, olcsó és könnyen integrálható lesz az autók belső terébe, s ha alkoholt észlel a gépjárművezető leheletében, egyszerűen megakadályozza az autó mozgását.
Honda CR-V e:HEV Advance 4x4: Az elődnél sokkal agresszívebb a hűtőmaszk, két oldalán pedig csíkká keskenyedtek a fényszórók. Az oldalfelület is izgalmasabbá vált, hangsúlyos peremek és élek tagolják.
Nemzetiségi séták határokon innen és túl...
Lezárják szombat reggel az M0-s autóúton az M2-es autóútra vezető csomóponti ágat.
Előkerült több étlap is, amely alapján képet kapunk arról, milyen ételeket szolgáltak fel az utasoknak.
Hogy mindenkinek, aki rászorul jusson a szükséges gyógyszerekből.
Sokba kerülhet a karácsony, ha óvatlanok vagyunk.
A nem megfelelő étrend is okozhat fáradékonyságot.
Az Értékműhely polgári társulás szervezésében ismét megrendezik a Felvidék Arca szépségversenyt.
Várják az alkotó jelentkezését!
A legtöbb nőt, hozzávetőleg 20 ezret Afrikában ölnek meg, ezt követi Ázsia.
Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli. Most kedvezményt is kaphat!
A klímaváltozás okozta károk enyhítésére a görög kormány külön alapot készül létrehozni, amelyet az idegenforgalmi adó emeléséből fog finanszírozni.
Mikszáth Kálmán (1847–1910) húsz éven át volt a legfontosabb munkatársa az 1879 januárjában indult Pesti Hírlapnak, amelyet Légrády Károly (főszerkesztőként) és testvére, Légrády Tivadar adott ki.
Az igazi hősök gyakran hétköznapi emberek, bizonyítja ezt Balla Róbert példája is, aki önkéntes véradóként számtalan emberen segített már.
Újításokat tervez az Apple a MacBook gépeknél, amivel új szintre emelné a termékeit
Egy helyről a csapokra.
Kevesebb papírmunka.