Júniusban 8371 új személygépkocsit adtak el a hivatalos szlovákiai márkakereskedők, ami májushoz (8039) képest 4 százalékos növekmény.
Legalább 44 euróval emelkedhet.
Ma, ha lecsót készítünk, kiürül a pénztárcánk.
Jó hír a pénztárcánknak. A vártnál több búzát takarítanak be idén a gazdák, aminek kedvező hatást kellene gyakorolnia a pénztárcánkra is.
Sokan tartanak megtakarításaik áthelyezésétől az indexált alapokba.
A Dacia eladásai több mint 24 százalékkal nőttek az év első felében.
Az öregségi nyugdíj kiadásai 1,25 milliárd euróval haladták meg ennek az alapnak a bevételét.
Júniusban 10,8%-ra mérséklődött az éves infláció, utoljára 2022 márciusában volt ilyen mértékű.
A benzin után a gázolaj is drágább lesz, az elkövetkező hetekben ugyanis annak is felkúszik az ára, az 1,40-es literenkénti árat egyelőre elfelejthetjük.
Merre fogunk utazni?
A mutató az idén januárban először tért vissza a pozitív tartományba 2022 februárja, az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta, azonban májusban ismét negatívra váltott.
Dráguló hitelek, emelkedő kamatok, bizonytalan jövő, pangás a lakáspiacon...
Az Európai Bizottság hétfőn tette közzé az Euróbarométer felmérését.
"Ettől lejjebb már nem lehet teljesíteni, ez volt a legalja."
A lakossági gázárplafon jövőre felejtős! Jobb, ha felkészülünk, a mostaninál érezhetően többet fogunk fizetni.
A válságos évek után a nyugdíj utoléri az inflációt, a szülői bónusszal jócskán meg is előzi.
Mit várunk a gazdaságtól?
A természet és a család szeretetének gyógyító ereje ebben az esetben is megmutatkozott.
Több mint kétszáz euró a különbség.
Több változás érkezik.
Egyszerűbb törlesztés, csak legyen miből.
A közigazgatás fogyasztása 2023 elején gyorsult fel dinamikájában, amikor meghaladta a 2022-es átlagos növekedést.
Tovább drágulnak a hitelek?
Százmillió eurós támogatási csomagot hagytak jóvá az uniós tagállamok közül Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia mezőgazdasági termelői, az egyes mezőgazdasági termékek ukrán importjával kapcsolatosan.