Januártól 750 euróra emelkedik a minimálbér Szlovákiában, a munkaadók azonban a bérkiegészítésekkel kapcsolatban fejezték ki nemtetszésüket.
A sütőipari szektor kormányzati segítségre vár.
A várt gyorsulás helyett.
A nyugdíjasoknak az emelést nem kellett külön kérvényezniük.
Új internetes áruház van elterjedőben a szlovák piacon, a szakértők azonban óvatosságra intenek.
A hozzájárulás összegét az a bank számítja ki, amellyel az állampolgárnak lakáshitel-szerződése van.
Nem teljesült Igor Matovič 2023-as ambiciózus állami költségvetése, amelyet 2022. december végén fogadott el az akkori parlament
A benzinkutakon nem volt karácsonyi árleszállítás, az árak még az év utolsó napjaiban sem maradtak stabilak.
A koronavírus-járvány, a háború és az elhibázott szankciók következtében előálló példátlan inflációs és pénzpiaci környezetben drasztikusan megnövekedtek a kamatok a lakosság és a vállalkozások számára is.
Az Európai Unió a megújuló energiaforrásokra támaszkodik a nitrogénműtrágyák kibocsátásintenzív előállításának szén-dioxid-mentesítésében.
Az év második felében mintha megcsillant volna a fény az alagút végén, és egyre inkább úgy érezhetjük, talán kezdünk kilábalni a legmélyebb gödörből.
A hazai gépjárművezetők összesen csaknem ezer különböző márkájú benzinkút közül válogathatnak, amelyek naponta mintegy 10 millió liter üzemanyagot adnak ki.
Szlovákiában a halfogyasztás mértéke is viszonylag alacsonynak számít, éves szinten mintegy 5 kilogrammot tesz ki fejenként.
A földgáz európai árai jelenleg is magasan a 2015 és 2019 közötti időszakban tapasztalt átlag felett vannak.
A jelentős növekedést elsősorban a közösségi közlekedés komponense tartotta fenn.
A kínai BYD a világ legnagyobb elektromos autó gyártója nagyjából 630 ezer embert foglalkoztat.
Ötvenmillió euró pluszpénzt akar kivenni a polgárok zsebéből a Fico-kormány a különböző hivatali illetékek megemelésével.
Áprilistól ugyan némileg stabilizálódtak az élelmiszerárak, de még így is jelentős drágulást tapasztalhattunk.
Hol a csavar, a kereskedők fölözik le haszon formájában a különbözetet?
Novemberben 7064 új személyképkocsit adtak el a hivatalos szlovákiai márkakereskedők.
Erik Tomáš miniszter nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját tízről öt százalékra csökkentsék, vagy korlátozzák az üzletláncok árrését.
Aki az utolsó pillanatra hagyja, az pórul járhat.
A nyugat-európai államokhoz képest Szlovákia továbbra is lemaradásban van a megújuló energiaforrások kihasználtsága terén, beleértve a geotermikus energiaforrást is.
Ismét elfeledkeztek a régiókról.