2024. február 19., 13:24

Változnak a tizenharmadik nyugdíj szabályai. Mutatjuk, kik járnak jól

A Költségvetési Felelősség Tanácsának (RRZ) elemzése szerint a jelenlegi kormánykoalíció által megvalósított új összegű tizenharmadik nyugdíjak tízből nagyjából négy család éves jövedelmét emelik meg. Az elemzők azt is megfigyelték, milyen hatással lesz az intézkedés a társadalom egészére nézve. 

Nyugdíjasok
Fotó: Pexels

A tizenharmadik nyugdíj a választások előtt vált aktuális témává, az állam elsőként 2024-ben fog az átlagnyugdíjnak megfelelő 13. nyugdíjat kifizetni. Az állam ez idáig ún. karácsonyi juttatást biztosított, melynek összege 50 és 300 euró között mozgott.

A kifizetett összeg attól függött, mekkora volt az adott személy nyugdíja, minél magasabb volt a nyugdíj, annál kisebb összegű karácsonyi juttatást kapott az illető. Robert Fico negyedik kormánya azonban eltörölte ezt, és bevezette az átlagnyugdíjnak megfelelő 13. nyugdíjat, melynek minimális összege meghaladja a 300 eurót.

Ezen intézkedéseknek köszönhetően 2024-ben a szlovákiai családok 43%-nak növekedhet a bevétele, ami nagyjából 1,9 millió embert érint. Elsősorban azokban a háztartásokban növekedhetnek a bevételek, ahol legalább egy személy jogosult a tizenharmadik nyugdíjra"

- áll az RRZ közleményében.

A középosztályt célozzák meg

Az elemzések kimutatták, hogy a havi 397 euróig terjedő tiszta jövedelemmel rendelkező családok esetében is mindössze 27%-kal emelkedhetnek meg a bevételek az intézkedéseknek köszönhetően, amely csekély 23 eurós növekedést jelent.

A havi 1602 euróig terjedő jövedelemmel rendelkező családok bevétele 73 euróval növekedhet, ez azonban csupán a családok 15%-át érinti. Ezek alapján megállapítható, hogy a 13. nyugdíjjal elsősorban a középosztályt célozták meg.

A havi 863 és 973 euró közötti jövedelemmel rendelkezők esetében akár évi 320 euróval is emelkedhet a bevétel.

A háztartások többségében 100 euró körüli összeggel növekedhetnek a bevételek, kivételt képeznek ez alól a bevételi spektrum két végén található családok - tájékoztatott az RRZ. Az elemzők arra is rávilágítottak, hogy a tizenharmadik nyugdíjjal sem kerülhető el a szegénység.

Az elemzése szerint az intézkedések bevezetésével a szegénység kockázata 12,1%-ra esett vissza, ez azonban mindössze 0,3%-os csökkenést jelent. 

A tizenharmadik nyugdíj sincs ingyen

Az RRZ becslései alapján a javaslat elfogadásával párhuzamosan 2024-ben a bruttó hazai termékek (HDP) 0,38%-kal emelkedhetnek, ami 481 millió eurónak felel meg. 2027-re ez akár 0,47%-ot is elérheti, ami 698 millió eurót jelent.

Azzal, hogy az állam magasabb összegű 13. nyugdíjakat oszt szét, a lakosok is többet költhetnek termékekre és szolgáltatásokra, az állam általános forgalmi (DPH) adóból származó bevétele ezáltal növekedni fog.

Az RRZ szerint a DPH hozam a 2024-es 64 millióról 2027-re 84 millió euróra duzzadhat. Egy másik negatívum, hogy Szlovákia kénytelen lesz több pénzt kölcsönözni a nemzetközi pénzügyi piacokról.  

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.