Ma van a csokoládé napja. Ezzel kapcsolatban érdekes statisztikai adatsort tett közzé a Szlovák Statisztikai Hivatal. Kiderült, az utóbbi években folyamatosan csökken az ország csokoládéfogyasztása.
Raši: Szlovákiának nincs szüksége semmilyen csomagra.
Amennyiben nem javul a vállalkozói környezet a szlovákiai piacon, akkor a Duslo külföldi leányvállalatokba fog beruházni,
Szlovákiában 8,9%-al, Magyarországon 2,1%-kalesett a kiskereskedelmi forgalom az előző évihez képest.
Lesz egy 320 lóerős Tiguan R sportverzió, valamint egy 245 lóerős, konnektorról is tölthető eHybrid.
A német gazdaság kilábalását leginkább az Egyesült Államok járványügyi helyzete veszélyeztetheti.
Júniusban különösen a pálmaolaj jelentős drágulására a növényi olajok árindexe 11,3 százalékkal nőtt.
Idén alaposan elkésett ez a nap, hiszen tavaly május 27., míg tavalyelőtt május 25. volt az adószabadság napja.
Az idei évre változatlanul 118 ezer új személyautó forgalomba helyezésével és 22 ezer kishaszonjárművel számolnak.
"Újabb 2 százalékkal csökkentjük a szociális adót, ami a munkáltatókat terhelő adó. Ezáltal is még vonzóbbá tesszük Magyarországot a beruházások szempontjából."
Ebben a fordulóban a támogatások maximális összege 8000 euró volt.
Tudjuk, érezzük, durva dolog a koronavírus. Annál is durvább, mert alattomos módon aláássa a mindennapi életünket.
Az amerikai tulajdonosnak milyen tervei vannak a kassai U.S. Steel gyárral?
A nyolcmillió euró, amelyet Szlovákia kaphat az újjáépítési csomagból, az elkövetkezendő években nem az az EU-tól érkező összes forrás.
Ha nem születik megállapodás az Európai Unió és Nagy-Britannia új kapcsolatrendszeréről szóló tárgyalásokon, 2021-től a Kereskedelmi Világszervezet általános szabályai szerint folytatódna a kereskedelem az EU és a britek között.
Mindenesetre igyekezniük kellene, mert különben hamarosan elő kell venniük a harmadik borítékot is.
A szakértők szerint az automatizálás és a robotizálás eredményeként előfordulhat, hogy a digitális technológiák növelni fogják a társadalmi szakadékot, és zavargásokat okozhatnak az elkövetkező években.
Májusban 4123 új személyképkocsit vásároltak Szlovákiában, tehát 58,3%-kal kevesebbet, mint tavaly ugyanebben a hónapban (9888 db).
A 14,5 kilométeres szakaszon az elmúlt hónapokban a befejező munkák zajlottak.
Eperjes megyében a legmagasabb a munkanélküliek aránya. A megyék közül egyedül itt haladja meg az átlag a 10 százalékot, miközben a Késmárki járásban a 19 százalékot is eléri.
A titkos szavazáson az ott dolgozók 90 százaléka döntött így.
A heti gazdasági index alakulása is megerősíti, hogy a magyar gazdaság vérkeringése fokozatosan újraindult.
A legfőbb negatív kockázat a vírus újbóli elterjedése, ez tovább mélyítheti a recessziót.
Gyengült a forint az MNB kamatdöntése után.