A jövő technológiája azt az érzést kelti bennünk, hogy az új világ szebb lesz, mint a mai, és nem kell aggódnunk.
Áprilisban a vártnál lényegesen nagyobb mértékben, rekordalacsonyra csökkent az euróövezeti gazdasági aktivitás mutatószáma.
Több mint húszéves mélypontról, 16 dollár alatti szintről pattant fel az északi-tengeri Brent ára szerdán.
Ebben az erősen fékezett habzású hónapban is történt pár érdekes helycsere a márkák és a modellek között.
A munkáltatóknak, illetve a kötelező betegbiztosítással vagy nyugdíjbiztosítással rendelkező, önálló kereső tevékenységet végző személyeknek áprilisban sem kell járulékot fizetniük.
Lassacskán visszatérhet az élet a rendes kerékvágásba?
A helyzetre való tekintettel krízis-kormányprogramot kellett volna elfogadni arra az időszakra, amíg a szükségállapot tart.
A behozatallal és az exporttal kapcsolatos problémákat súlyosbíthatja az is, hogy a Csehország fontolóra kívánja venni a betakarítás technikai segítségnyújtásának korlátozását is.
A recessziónak köszönhetően az acél iránti kereslet mintegy felére csökkent, így a termelés mindenütt visszaesett.
Az 52%-os esés – 1990 óta a legnagyobb
Az elgondolás szép, csak nem tudjuk, hogy mindezt mennyi ideig kell folyósítani, és ennek forrásait csak hitelből tudjuk előteremteni, amit később bizony vissza kell fizetni.
A Capital Economics várakozása szerint a nagy-britanniai munkanélküliségi ráta a jelenlegi 4 százalékról 9 százalék közelébe emelkedik
Az unió országainak fontolóra kéne venniük, hogy beszálljanak a vonzó célpontot kínáló európai cégekbe, hogy így elkerüljék a kínai felvásárlásokat.
Mi változhat meg, mire kell felkészülnünk a társadalmi és gazdasági folyamatok tekintetében?
A gazdasági miniszter erről a Markíza televízió műsorában beszélt.
Jelentősen megnövekedett a háztartások villamosenergia-fogyasztása az új koronavírus elterjedése elleni intézkedések miatt.
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége 3 szakterületen nyújt tanácsadást díjmentesen!
A válság előtti teljesítményt várhatóan 2021 végére fogja elérni a szlovák gazdaság.
A szlovákiai járványadatok nem indokolják szerinte a további korlátozásokat
Jövőre Szlovákia a gazdaság felépülése következtében 5%-os növekedést érne el.
Az előrejelzés szerint a brit gazdaságban az év második felében már meredek ívű fellendülés kezdődik.
Kaptunk két forgatókönyvet, amire itt a félperiférián meg kellene találni a módját ezek kivédésére, vagy arra, hogyan miképp érvényesíthetjük legjobban az érdekeinket az új helyzetben.
Szlovákiában a munkaképes lakosság jókora része alkotja a közigazgatás népes táborát. Nagyságrendileg mintegy négyszázezer emberről van szó.
Nincs irigylésre méltó helyzetben Igor Matovič kormányfő. Ahelyett, hogy szép nyugodtan ismerkedne új hivatalával, rögtön egy válság kellős közepén kell döntések sorozatát meghoznia.