A munkavállalók többsége csak heti két nap dolgozna otthon.
Varga Lakatos Flórián a vállalkozásába ugyan tapasztalatok nélkül vágott bele, de a kitartó munka és a tanulás meghozta az eredményét.
Ha saját valutánk lenne, akkor lehetne devizaárfolyamot csökkenteni. Másrészt viszont, az euróövezeten belül rengeteg olyan program van, amely forrásokat, tartalékokat biztosít.
A kormány az „Elsősegély" elnevezésű pályázati programot további két hónappal meghosszabbította.
Merkel nem vesz részt személyesen a G7-ek amerikai csúcstalálkozóján.
Több ezer embert bocsát el a Boeing, és újraindítja a 737 MAX gyártását.
Mi van a számok mögött?
A vírus elleni harc sikeres volt. És a gazdasági visszaesés ellen?
Az OECD gazdasági növekedése tavaly 1,7 százalékra mérséklődött a 2018. évi 2,3 százalékról.
Az informatizáció , annak különösen az euro-alapokra eső része elsősorban az államra telepedő parazitizmusnak az üzleti modelljévé vált.
A pénzügyminiszter benyújtotta a 2021-es költségvetést az Országgyűlésnek.
A kedvező adózási feltételekkel rendelkező országok egyre jobban vonzzák a szlovák vállalkozókat.
Az előző év azonos időszakához viszonyítva a vendégek száma 65%-kal, a vendégéjszakák száma 56%-kal csökkent.
2020 elejétől 25%-kal csökkentenék a 3,5t feletti teherjárművek útadóját.
A koronavírussal sújtott első (és remélhetőleg utolsó) teljes hónapban 3424 új személyképkocsit vásároltak Szlovákiában.
Szlovákia elvesztette versenyelőnyét. Sőt, beleesett a közepes jövedelem csapdájába, és a külföldi tőkének a továbbiakban nincs mit nyújtania.
Választhatunk, hogy utalványt vagy pénzt szeretnénk, de még ez se biztos.
India acéltermelése igen jelentős mértékben, 65,2 százalékkal, Japáné pedig 23,5 százalékkal esett.
Egyre távolabb kerül a tizenharmadik havi nyugdíjak idei folyósítása.
A rendelkezésre álló álláskeresők száma az év negyedik hónapjának végén elérte a 180 756 főt.
A brit Rolls-Royce hajtóműgyártó vállalat szerdai bejelentése szerint legalább kilencezer alkalmazottját lesz kénytelen elbocsátani az 52 ezerből.
Ján Mičovský (OĽaNO) mezőgazdasági miniszter nem lát semmilyen kivetnivalót abban, hogy a boltok vasárnap zárva maradjanak.
A koronavírus-válság okán akár 100 milliárd euró összegű kölcsön folyósítható kedvező feltételek mellett a tagállamoknak
A jelenlegi egy helyett két vágányon, 160 kilométer/órás engedélyezési és 200 kilométer/órás tervezési sebességgel.