A nagyok, a fukarok, a kaviárbaloldal és az öreg róka

Hosszú, eltérő érdekeket figyelembe vevő tárgyalás volt, végül az asztaltól mindenki elégedetten állhatott fel, vagy legalábbis elért valamit, amit otthon győzelemként tud eladni. 27 tagállam érdekeit kellett összehozni, amelyeknek, bár tömörültek bizonyos szempontok alapján, megvolt a külön prioritásuk. Először is itt van Franciaország és Németország (ez a két ország adja az EU népességének 40%-át), amelyek a válság hatásait legyűrő ÚjGeneráció (NextGeneration EU) programot javasolták. Ez egy rafinált konstrukció, amelyben az EU történetében először közösen vesz fel 750 milliárd eurónyi hitelt, amit majd közösen is fizet vissza (mármint a következő generáció). Európa egyben tartása mellett ezzel nemcsak a forrásokat sikerült megtalálni a válság leküzdésére, hanem lopva elindították a közösséget egy szorosabb integráció felé. Azt is látni kell, hogy a nagy duó két vezetője eléggé megtépázott – Macron ázsiója kopik, Merkelt pedig az utolsó kancellári megbízatása gyengíti. Merkel azonban jól látta, hogy a megegyezés érdekében össze kell kötni az ÚjGeneráció programot a hétéves költségvetés elfogadásával (1074 milliárd), hiszen már azon is két éve rágódnak. Ezzel történelmi sikert szerezhetett magának, illetve a most kezdődő német elnökségnek. Ebben nagyot segített a kényszer, hogy a válság leküzdését nézve a tagállamok többségének nem is volt más lehetősége.

A másik csoport a takarékos négyek (Hollandia, Ausztria, Dánia, Svédország, ők az EU népességének 10%-át teszik ki), akiket sokszor fukaroknak is neveznek (ami találóbb, hiszen a fukar szavunk a Fuggerektől ered). Ide sorolhatnánk még Németországot is, ha nem volna az EU vezetője. Ezek az országok minél kevesebbel járulnának hozzá a közös költségekhez, azt szeretnék, ha a felhasznált pénzek valóban értelmesen lennének elköltve, és nem mennek a szomszédba egy kis jogállamiságért sem.

A harmadik csoportot a mediterrán országok (Görögország, Spanyolország, Olaszország) alkotják, amelyek nem tekinthetők az euró nyerteseinek. Akár Franciaországot is ide sorolhatnánk, ha a francia gloire ezt megengedné. Tulajdonképp stagnálnak, nő az adósságállományuk, a munkanélküliséget sem tudják leszorítani. Nemcsak forrásokra van szükségük a válság leküzdésére, de – és ebben igazat kell adni a fukaroknak – strukturális reformokra is, a gazdaságuk reformjára van szükség. Szinte minden ország tudatosította, ha nem segít rajtuk Európa, ha hagyja őket bedőlni, az az EU széteséséhez vezetne.

A negyedik csoport a visegrádiaké, amelyhez a csúcson már határozottan csatlakozott Szlovénia, és várhatóan egyre több volt szocialista állam is velük fog fellépni. Ők azok, akik gazdaságilag elmaradottabbak az EU átlagánál, ezért joggal merítenek a felzárkóztatási alapokból. Nem szerették volna, ha ezek az alapok csökkentek volna. Márpedig ehhez a britek kiválásával a tagállamoknak meg kellene növelniük a befizetéseiket a közös kasszába. Itt bizony vereséget szenvedett a szolidaritás, pedig a nettó befizetők beláthatnák, hogy a támogatások nagy része náluk, a fejlett államok vállalatainál landol. A többség azt sem nézi jó szemmel, hogy a V4 egyes országai nemzeti, migránsellenes utakon jár, ezért támadják a jogállamiság vádjával elsősorban Magyarországot és Lengyelországot. Így Magyarország elsőrendű célja az volt, hogy az európai források felhasználását ne a jogállamiság gumiszabályaihoz kössék, hiszen ezek a viták eddig is politikai síkon folytak, s kevés közük volt a joghoz. 

A jogállamiság témájának kivédésére nem véletlenül kezdték el támadni a magyarok is a visszatérítések intézményét, amely a britek kiválásával okafogyottá vált. A visszatérítések intézménye akkor alakult ki, amikor a britek 1984-ben kiharcolták, hogy a befizetéseik egy részét visszakapják. Ezt elsősorban Macron szerette volna eltörölni, végül ez szolgált alkualapként. Az egyezség szerint a fukarok elfogadták a költségvetést, de például Ausztria a korábbi összeg dupláját, 565 millió eurót kap vissza évente, míg a hollandok visszatérítése 1,57 milliárd euróról 1,92 milliárdra nőtt. Németországé nem változott.

Az EU történetének első közös adósságát, 750 milliárd eurót az eredeti elképzelések szerint támogatásként (500 milliárd), illetve hitelként (250 milliárd) használhatták volna fel a tagországok. A csomag elsősorban a déli tagországok válságkezelésén, egyben az államadósságok további finanszírozásán igyekezett javítani, olyan helyzetben, mikor más, boldogabb tagállamok saját válságkezelési programokat tudtak indítani.

A fukarok – és ebben vezető szerepet vállaltak a hollandok – egy féket szerettek volna beépíteni, amely az Európai Bizottság döntésére bízná a döntést, ha a támogatási alapból egy ország rosszul használná fel a pénzeket. A délieknek persze nem tetszett, hogy ennyire beleszólhassanak a gazdaságpolitikájukba. De nem csak itt támadták a csomagot, azt is szerették volna elérni, hogy a támogatások nagysága csökkenjen, inkább a hiteleket helyezték volna előtérbe. Végül a fukarok sikerként könyvelhetik el, hogy a támogatási csomag 390 milliárdra csökkent, és a hitelkeret 360 milliárdra nőtt.

Megjegyzendő, hogy Matovič személyes sikerként tette közzé, hogy ő volt az, aki újoncként, „emócióval teli felszólalásában” javasolta a 390-et, hogy a fukaroknak kedvezve mégse négyessel kezdődjön ez a szám, amit végül el is fogadtak. Biztosan ez is hozzájárult az egyezséghez. Akárcsak Orbán Viktor nyilatkozata, aki elég keményen támadta a fukarok vezérszónokát, holland kollégáját, miszerint nem érti, miért gyűlöli a magyarokat és személy szerint a magyar kormányfőt.  Persze ezzel nem a hollandusban fordította meg a borjút, hanem érdekszövetséget tudott kialakítani a déliek és a visegrádiak között. Ennek a végeredménye lett, hogy bár engedményeket tettek a támogatások és a hitelek arányában, enyhítették a gazdaságpolitikai kontrollt, illetve egy időre sikerült mellékvágányra terelni a jogállamiság ellenőrzésének kérdését. (Persze a balliberálisoknál most megy a vita, hogy ez mégsem így van, és ezt miként lehet majd megváltoztatni.)

Érdekes volt a magyar tárgyalási pozíció. Magyarország az elmúlt évek gazdasági eredményei és a megtartott pénzügyi önállóság révén nagyobb mozgástérrel rendelkezik, és már jó néhány gazdaságmentő programot, hitelkihelyezést is elindított. Azért öreg rókaként más úgy tárgyalni, hogy nekem nincs is szükségem erre a pénzre, csak azért veszek benne részt, hogy szolidáris legyek a déliekkel. De ha már részt veszek benne, akkor tessék a támogatást hárommilliárdocskával kipótolni, és a fránya 7-es cikkelyes eljárást gyorsan lezárni. Az pedig zseniális volt, ahogy a magyar miniszterelnök bejelentette, hogy aki nem tarja be a jogállamiságot, annak nincs helye az EU-ban.

Matovič tárgyalási pozíciója sokkal rosszabb volt. Egyrészt a gazdasági visszaesésünk az egyik legnagyobb az EU-ban, az állam költségvetési hiánya elérheti a GDP 12 százalékát, egyre drágábban tudunk új hitelekhez jutni. Vagyis nincs mozgástere a kormánynak. Bár a júniusi lednicei találkozón Matovič még teljes mellszélességgel a V4 mellett tört lándzsát, azért nem véletlenül mondta úton-útfélen és főleg az otthoni publikumnak, hogy Szlovákiának jó az eredeti javaslat. Persze hogy jó volt, hiszen ugyanannyit ajánlottak fel Szlovákiának, mint a kétszer akkora Magyarországnak, amelynek még az egy főre eső GDP-je is kisebb – egyelőre. Ebből a szemszögből győzelemnek minősíthető, hogy félmilliárddal kevesebb jut az eredetinél.

Van 8 milliárd euró, amit eddig nem használtunk fel a 2014/2020-as időszakban. Az ÚjGenerációs csomagból 2021/2023 között felhasználhatunk 7,5 milliárd eurót. A 2021/27-es időszakban a klasszikus programokból 18,6 milliárd eurót meríthet Szlovákia. Ezenkívül az EU által felvett hitelből meríthetünk 6,8 milliárd eurót nagyon kedvező feltételek mellett. Ha ehhez hozzászámoljuk a társfinanszírozást (2,9 milliárd), akkor az elkövetkező években 43,8 milliárd euró áll rendelkezésre, azaz évente a GDP mintegy 7 százaléka. Csak összehasonlításként: Magyarországnak 61,5 milliárd euró áll a rendelkezésére, hasonló összetételben, kivéve az első tételt, mert ugye ők azt ki tudták meríteni.

Persze most már örvendezhetünk, hogy dől a lé, de Igor Matovič is felhívta a figyelmet arra, hogy óriási feladat lesz kitalálni és értelmesen kihasználni a programokat, amelyek mentén ezeket a forrásokat le tudjuk hívni. Richard Sulík gazdasági miniszter is azt nyilatkozta, hogy a jóváhagyott milliárdok nem érkeznek ezüst tálcán. Projekteket kell mellé tenni, és nincsenek jó érzéseink, amikor azt mondják, hogy nagy projektekre kell költeni. Amikor meg sem említik a vállalatok versenyképességét, a kutatást és a fejlesztést, az oktatást, az áttérést a digitális gazdaságra, a környezetbarát technológiákat, vagy az IPAR 4.0-t. Mindazt, amin válság idején lehetőség lenne változtatni.

Sajnos nem tehetünk pontot a történet végére, hiszen az Európai Parlament csütörtök este nem fogadta el a nagy uniós alkut, és módosításokat sürgetett. Nem értettek egyet a hétéves költségvetési keret kurtításával (1074 milliárd), főleg olyan területeken, mint a kutatás, az egészségügy, a határvédelem és a klímavédelem, illetve sajnálkozásukat fejezték ki, hogy az Európai Tanács jelentősen gyengítette az Európai Bizottság és a parlament erőfeszítéseit a jogállamiság tiszteletben tartására. Más képviselők viszont arra is figyelmeztettek, hogy a jelenlegi válságot nem szabad ürügyként felhasználni az EU további föderalizálásához.

Hogy mi lesz a válság és a válságmentés következménye, azt még nem látni. Tovább erőltetik az Európai Egyesült Államok modelljét. Könnyen igaza lehet Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank elnökének, hogy az Európai Unió kétsebességessé válhat, vagy új regionális szövetségek jönnek létre (Új Hanza, V4, ClubMed), de akár átalakulhat a nemzetek laza szövetségévé. Ez azonban már egy következő történet.

„A holland miniszterelnök nem a magyarokat utálja. Csupán ugyanúgy gyarmatosítóként viselkedik a déli és a keleti tagállamokkal szemben, ahogyan tette ezt pénzügyminisztere, a Dijsselbloem nevű csirkefogó a görög adósságválság idején. Ez a derék kaviár-baloldali volt az, aki az Eurogroup elnökeként a német bankok akaratával írta felül a görög népakaratot. A »strukturális reformok« a neoliberális tolvajnyelven megszorításokat takarnak – ezt mi is megtanulhattuk már a kilencvenes években. Amikor »strukturális reformokat« követelnek a félperiférián, valójában megszorító politikát kényszerítenek ki: ennek vesztesei a déli és a keleti népek, nyertese pedig a pénzszivattyú.” (Schiffer András/FB)