2020. július 21., 11:46
Frissítve: 2020. júl. 21. 12:27

Több mint 40 milliárd eurót bocsát Szlovákia rendelkezésére az EU

Szlovákia 34,1 milliárd eurót kap az Európai Uniótól az elkövetkező években, az újjáépítési Alapból nyújtott kedvezményes hitellel együtt több mint 40 milliárd eurót bocsát az ország rendelkezésre az EU. Szlovákia évente átlagosan több mint hatmilliárd eurót költhet projektekre - mondta Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök kedden, miután hazaérkezett a brüsszeli EU-csúcsról.

Fotó: TASR

Jó hír Szlovákiának címmel tartott sajtótájékoztatót Igor Matovič ma délelőtt a pozsonyi repülőtéren, közvetlenül a hazaérkezése után. Mint elmondta,

kissé füllentett, mert ez nem jó hír, hanem zseniális hír Szlovákia számára.

Azt az egyezséget mutatta be, melyet 113 órára nyúlt tárgyalások után hozott az Európa Tanács. Elismerte, hogy mint újoncnak sokszor az volt az érzése, hogy nem születik egyezség, de kedd reggelre mégiscsak sikerült: megszületett az egyezség, amit ünnepélyesen át is nyújtott Eduard Heger pénzügyminiszternek.

A miniszterelnök először arra a javaslatra tért ki, amely szerint az elkövetkező programozási időszakban az állami társfinanszírozást a projekteknél 25%-ra emelték volna, amely Szlovákiának 1,92 milliárd eurós többletkiadást jelentene. Ezt sikerült az eredeti 15%-on tartani.

Igor Matovič a rendelkezésre álló tételeket bemutatta.

Elsőként azt a 8 milliárd eurós tételt, amelyet még eddig nem használtunk fel a 2014-2020-as időszakban. Az Új Generációs csomagból a 2021-2023-as években felhasználhatunk 7,5 milliárd eurót. A 2021-27-es időszakban a klasszikus programokból 18,6 milliárd eurót meríthet Szlovákia. Ezen kívül az EU által felvett hitelből meríthetünk 6,8 milliárd eurót nagyon kedvező feltételek mellett.

A nullához közelítő kamatlábú hitelt 2058-ig kell letörleszteni.

Ha mindehhez hozzászámítjuk a szlovák társfinanszírozást is, amit 2,9 milliárd euróra becsülnek, akkor

a gazdaságnak az elkövetkező hét évre 43,8 milliárd euró áll rendelkezésre. Azaz egy évre a GDP mintegy 7 százaléka áll rendelkezésre.

Igor Matovič a megegyezés részletei mellett felhívta a figyelmet arra, hogy óriási feladat lesz felelősségteljesen kitalálni azokat a programokat, amelyek mentén ezeket a forrásokat fel tudjuk értelmesen használni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.