Márai Sándor rengeteget tett a városa népszerűsítéséért.
Visszakerült Kassára egy eredeti, a kamaszkorú Márai Sándort ábrázoló, Franz Wiesenthal által festett portré.
A Kamasz című festmény most visszakerült Kassára, a Mészáros utcai házba, abba a lakásba.
Márai életéről a leghitelesebb forrásból tudhatunk meg újdonságokat.
Nekik a haza maga a magyar kultúra volt, az olvasóközönség, az a cinkosság, amiről Márai is gyakran ír, az összekacsintás, a közös nyelv, amikor félszavakból is megértik egymást az emberek.
Kassa Márait adta nekünk, ő pedig elvitte a város hírét szerte a világba.
A budapesti Központi Antikvárium 67 könyvet és 3 fotót ajándékozott a Márai Sándor Emlékkiállításnak.
A Madách és a Márai (Grosschmid) család közös utódai idézték fel eddig sosem látott filmrészletek bemutatásával a két család közös múltját.
A járvány ellenére is emlékeztek.
Márai életművét a magyar irodalom egyik ékkövének is nevezhetnénk.
A képzőművészeti versenyt Márai Sándor születésének 120. évfordulója alkalmából hirdették meg.
"Szerettem volna megörökíteni Kassát, ahogy én látom, ahogy beleszerettem ebbe a városba" – mondja Nagy Emese.