Márai előtt tisztelegtek
A lévai Reviczky Társulás Ifjúsági és Irodalmi szakosztálya, valamint a Csemadok Lévai Alapszervezete mellett működő Juhász Gyula Irodalmi Színpad által 2020. április 16-ára tervezett Márai-emlékest a járványhelyzet miatt ugyan elmaradt, egy különleges Márai-hét keretén belül mégis emlékeztek a kassai születésű kiváló íróra, aki 120 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot.

volt olvasható a Reviczky Társulás Ifjúsági és Irodalmi szakosztályának közösségi oldalán. S valóban, az online térben elhelyezett bejegyzésekből, videófelvételekből és hanganyagokból az elmúlt hét folyamán összeállt a rendkívül gazdag Márai-életmű alapja.
A Petőfi Sándor Program lévai ösztöndíjasa, egyben a rendezvény egyik szervezője, Martin Vivien a Tudtad-e? elnevezésű rovatért felelt. Ebben számos érdekességet felvonultatva vezette végig az érdeklődőket Márai Sándor életpályáján.
– árulta el Martin Vivien.
Az április 16-ára tervezett Márai-esten Márai-palacsintát is készítettek volna. Ez sem maradt el, hiszen Martin Vivien egy videófelvételen bemutatta, hogy hogyan készül el a ma már Gundel-palacsinta néven ismert finomság. Megtudhattuk azt is, hogy ennek a csokis öntettel leöntött, diós töltelékkel töltött palacsintának a receptje nem a Gundel családé, hanem Loláé, Márai Sándor feleségéé. A Gundel étterem kínálatában sokáig Márai-palacsinta néven szerepelt. Az író emigrálása után változtatták meg az édesség nevét Gundel-palacsintára.
– foglalta össze a Petőfi Sándor Program lévai ösztöndíjasa.