Ebben az összefoglalóban a kormányalakítás még nyitott kérdéseire keressük a legvalószínűbb válaszokat.
A Markíza Testre Szabva című műsorának a vendége Zuzana Čaputová volt.
A Progresívne Slovensko nem ért egyet az SaS álláspontjával, mely szerint miniszterelnöki poszt mellett a Belügyminisztériumot is fel kellene kínálni a Hlasnak.
A Ma7 közéleti elemző műsorában a szeptember 30-i választások után kialakult helyzetet vettük nagyító alá.
KDH elnöksége megerősítette, hogy nem lép kormányra a Smerrel.
A SANEP által végzett exkluzív felmérést 2023. október 3.– 5. között végezték.
Sajtóinformációk szerint közel a megállapodás a Smer, a Hlas és az SNS között a kormányalakítási tárgyalásokon.
Kétpárti (igen!), hárompárti, négypárti kormány?
A Hlas-SD elnöke még nem egyezett meg Robert Ficóval.
Már Robert Fico és Peter Pellegrini is találkozott az államfővel, aki a parlamenti választás győztes pártjának elnökét, Robert Ficót bízta meg a kormányalakítással.
A Smer azt kéri „tartsák tiszteletben a parlamenti választás eredményét.”
Többhetes tárgyalások után Evika Silina kijelölt lett miniszterelnöknek sikerült egy hárompárti kormánykoalíciót létrehoznia.
Miloš Zeman, aki a múlt hét óta külön-külön találkozik az egyes jelöltekkel, már korábban közölte, hogy egy jelölt ellen kifogásai vannak, s a kinevezését megvétózza.
Miloš Zeman államfő a prágai Központi Katonai Kórház véleménye szerint jelenleg nem képes ellátni a tisztségéből eredő feladatokat.
Úgy véli, a kormány Heger irányítása alatt jobban fog működni, és kevesebb lesz a konfliktus.
Várakozások szerint az új kormány legkésőbb hétfőn teheti le az esküt.
Klaus Iohannis román államfő türelemre intette polgártársait szerdán az elhúzódó kormányalakítási tárgyalások miatt.
Elakadtak Romániában vasárnap a koalíciós tárgyalások a jobbközép PNL, az USR-PLUS szövetség és az RMDSZ között, miután a két román párt nem tudott megegyezni a miniszterelnöki és házelnöki tisztségek elosztásáról.
A hírt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke jelentette be, miután Klaus Iohannis román államfő jelenlétében folytatott informális megbeszélést Ludovic Orbannal, Dan Barnával, és Dragos Tudoracheval.
Valószínűleg a jövő év elejére harmadszor is választásokat írnak ki Izraelben.
Kék-fehér a legnagyobb párt, Beni Ganznak kell széles egységkormányt alakítania és az élére állnia
Nem lesz egyszerű feladat kormányt alakítani Tallinban.
Végtelen történet
Lofven megbízott svéd miniszterelnököt kérte fel kormányalakításra a házelnök