Netanjahu egységkormány megalakítását javasolta Ganznak
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, a kormányzó jobboldali Likud párt elnöke „széles egységkormány” megalakítására tett javaslatot csütörtökön Beni Ganznak, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnökének.

Netanjahu szerint a szavazók azt várják tőlük, hogy felelősen viselkedjenek és együttműködjenek. A keddi előrehozott parlamenti választások nyomán kialakult patthelyzetre utalva hozzátette, ellenzi, hogy harmadszor is választásokat tartsanak az idén.
- üzente riválisának.
Ganz egyik legfőbb ígérete ugyanakkor az volt, hogy nem lép be olyan kormányba, amelyet Netanjahu vezet.
Reuven Rivlin államfő üdvözölte Netanjahu felhívását a nemzeti egységkormány megalakítására, de Ganz pártja elutasítóan reagált. „A Kék-fehér a legnagyobb párt, Beni Ganznak kell széles egységkormányt alakítania és az élére állnia” - szerepelt a Beni Ganz pártelnöki hivatalából elküldött hivatalos válaszban.
A keddi voksolás eredményeként a mérleg nyelve az Avigdor Liberman vezette Izrael a Hazánk párt lett, amely bejelentette, hogy csakis a két nagy pártot tömörítő világi egységkormányt támogat, amelyet nem „zsarolhatnak” az ultraortodox vallásos pártok.
Ganz a választási programjában szintén egységkormány felállítását ígérte, de egy Netanjahu nélküli Likuddal, és az ultraortodox vallásos pártok nélkül.
Netanjahu szűk, csak jobboldali és vallásos pártokból álló koalíciót ígért választóinak a kampány idején.
Beni Ganz és Benjámin Netanjahu csütörtök reggel találkozott és kezet fogott egymással a Simon Peresz volt államfő és miniszterelnök halálának harmadik évfordulójára rendezett megemlékezésen.
A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtökön azt írta, felhívásával Netanjahu nyomást akar gyakorolni Ganzra, és rá akarja hárítani a felelősséget az új kormány megalakításának esetleges kudarca és egy újabb, harmadik választás kiírása miatt.
Az izraeli törvények szerint a hivatalos és végleges választási eredmények bejelentése után a pártok frakcióinak képviselői egyenként javaslatot tesznek az új miniszterelnök személyére az államfőnél, ő pedig majd azt bízza meg kormányalakítással, akinek a legnagyobb esélye van a stabil kabinet létrehozására.
Erre a jelöltnek 28 nap áll majd rendelkezésére, de a határidő tizennégy nappal meghosszabbítható. Rivlin a szeptemberi választások előtt kijelentette, hogy ezúttal nem fogja automatikusan meghosszabbítani a kabinet megalakítására rendelkezésre álló időt.