A megbízott művész vagy fafaragó mester a kis Jézus barokk alakjával és néhány angyallal egészítette ki az oltárt.
Nem szívesen vált meg képeitől, a pénz sohasem izgatta.
A róla elnevezett parkban avatták fel Nagy János egész alakos, bronzból öntött Konkoly Thege Miklóst ábrázoló szobrát.
Roland-szobor szilveszterkor, amikor a városháza toronyórája elüti a tizenkettőt, egyszer megfordul maga körül.
Érsekújvár 1704. november 16-án került Bottyán János vezetésével a kurucok kezére.
A hontalanság évei után egy önmagát, megmaradásának értelmét és esélyeit kereső nemzetiségi, illetve szellemi közösség életének elindítója.
Művészetének legfőbb jellemzője az improvizatív előadás, a komponálás és az átdolgozás nem váltak el élesen egymástól, alkotva adott elő.
Jókai Mór halálának 100. évfordulóján a Szent László római katolikus templom melletti parkban szobrot állítottak az írónak.
A krasznahorkai Andrássyak egyik ága 1838-ban házassággal jutott a kiterjedt tőketerebesi birtokhoz és kastélyhoz.
Segített a nemzetőrség megszervezésében is.
1990 januárjában rejtekhelyéről elvitték, hogy rendbe hozva visszategyék.
A történészek gyakran emlegetik Komáromot a Duna Gibraltárjaként is.