Petr Pavel a prágai várban fogadta Zuzana Čaputová köztársasági elnököt.
Zuzana Čaputová virágcsokrot helyez el és gyertyagyújtással emlékezik a Nemzeti sugárúton álló emlékműnél.
A Kávézó különkiadásának vendége Csáky Pál korábbi miniszterelnök-helyettes volt.
A Kávézó stúdiójában a korabeli események résztvevőit: Duray Miklóst, Csáky Pált és Berényi Józsefet kérdezte Somogyi Szilárd.
Az államfő többször is kiemelte a bársonyos forradalom erőszakmentességét.
A forradalomban, a rendszerváltoztatásban való magyar részvétel mintha kezdene feledésbe merülni.
Tóth Péterrel személyes élményeiről, a magyarság szerepének megítéléséről, valamint a demokrácia helyzetéről beszélgettünk.
A szabadság felelősség nélkül anarchiához vezet - írta a kormányfő közösségi oldalán.
"Azt is megtanultam, hogy a szlovák–magyar viszonyt ápolni kell akkor is, amikor a helyzet nyugodt vagy annak látszik." - mondja Zajac, aki szerint a magyar pártok között is óriási a bizalmatlanság.
A családi legendárium úgy tartja, ott voltam a legtöbb dunaszerdahelyi tüntetésen, kulcsok helyett csörgőt rázva, sok emlékem nincs erről az időszakról.
Harmincegy évvel a bársonyos forradalom után ismét az az érzésem, hogy lábbal tiporják az alapvető állampolgári és szabadságjogokat Szlovákiában.
November 17., azaz a bársonyos forradalom évfordulója a tisztességes embereké, nem pedig a fasisztáké, a szélsőségeseké, a kommunistáké és végképp nem a maffiózóké.
Kövesdi Károly, a Magyar7 vezető szerkesztője és N. Gyurkovits Róza publicista a novemberi napok felgyorsult eseményeiről a ma7 podcast adásában, a PRÉS-ben.
Prágában az 1989. november 17-i diáktüntetés 30. évfordulójára emlékeznek a közép-európai országok miniszterelnökei és a német államfő.
A Sznf tér alsó, Régi Vásárcsarnok előtti részét neveznék át.
Ma is érdemes azon elgondolkodni, hogy olyan demokráciánk van-e, mint amilyet szerettünk volna.
Az idén nem csak kötetlen módon emlékeztek meg Rozsnyó főterén a bársonyos forradalomról. A város hivatalos ünnepséget szervezett az évfordulóra.