2023. október 2., 10:40

Pandy Péter: Szükség van egy pártra, amely a magyarok érdekeit képviseli

Továbbra is az etnikai alapú politizálás mellett teszi le a voksát a Szövetség Híd platformja. Pandy Péter, a párt Országos Tanácsának elnöke szerint, bár a fő cél, a parlamentbe jutás nem teljesült, a nagyarányú támogatás miatt a megkezdett munkát folytatni kell.

Pandy
Fotó: Pandy Péter archívuma

Hogy értékeli a Szövetség választási eredményét?

A lényeg, a parlamentbe jutás, sajnos nem teljesült, bár a 130 ezer szavazat nagyon szép eredmény.

Miben látja a sikertelenség okát?

Ennek egyik oka az országosan magas részvételi arány. Ettől tartottunk is. Miközben országosan magas volt a részvétel, a magyarlakta vidékeken némileg alacsonyabb. Úgy látom, megtettünk mindent, hogy egy effektív, alázatos kampányt folytassunk. A visszajelzések is pozitívak voltak. A választásokat követően is sok olyan üzenetet kaptunk, hogy jó az, amit csinálunk, ne adjuk fel. Úgy láttam, az emberek értékelték a régiókban, hogy összefogtunk, értékelték, amit teszünk. A 130 ezer szavazat mindenképp kötelez. Folytatni kell, bár kisebb lesz a hangunk parlamenten kívüli pártként, de meg kell találnunk a módját, hogyan tudjuk képviselni a magyar közösséget, és a régióinkban élő embereket.

A másik két magyar érdekeltségű párt "kamara jellegű" eredményt ért el. Hogy látja most a magyar és a magyar érdekeltségű pártok helyzetét?

A kampány során és a közösségi médiában gyakran megkaptuk azt, hogy miért nem fognak össze a pártok? Mi mindig elmondtuk, hogy nem rajtunk múlt, mi maradtunk a Szövetségben. Egységesen, erősen, elszántan. A szombati eredmények igazolták, hogy valóban egy magyar párt létezik. Némi cinizmussal azt is mondhatnám, hogy egymagam több szavazatot kaptam, mint a másik két párt együttesen. Ez is bizonyítja azt, hogy egy magyar párt van, továbbra is közösen fogjuk folytatni az emberekért és a régióinkért való küzdelmet.

A szlovák pártok a déli régióban is szép számmal kaptak szavazatokat. Ön szerint miért szavazott sok magyar szlovák pártra?

A mi régiónkban is hallottam, hogy magyarok a Smerre szavaztak, hogy ne a progresszívek nyerjenek. Vagy éppen a progresszívekre szavaztak, hogy ne a Smer nyerjen. Nyilván voltak köztük olyan szavazók is, akik azonosultak a pártok programjával, de sok volt a proteszt szavazat, amelyet nem valami mellett, hanem valami ellen adtak le. Az is sokakat elbizonytalaníthatott, hogy a közvélemény-kutatók rendre durván alulmértek bennünket. Ez a korábbi mérési eredmények és a tényleges eredmény különbségéből is látszik. 2,4-3 százalékra mértek bennünket, miközben ebben az ellenszélben is sikerült 4,4 százalékot hoznunk. Egész más lehetett volna a közvélemény-kutatások üzenete, ha az emberek azt látják, hogy csak egy kicsi hiányzik ahhoz, hogy bejussunk.

Gyimesi György már a választások másnapjának reggelén megfogalmazta, hogy vége az etnikai politizálásnak. Ön hogy látja, vége van?

Én arra szavazok, hogy ne adjuk fel az etnikai politizálását. Emellett át kell gondolnunk, hogyan tudjuk megszólítani a régiónkban élő más nemzeteket, nemzetiségeket, ezzel mindenképp foglalkoznunk kell. Viszont meggyőződésem, hogy szükség van olyan pártra, amely a magyarok érdekeivel foglalkozik. A kampány alatt is sok párt fogalmazott meg magyarul is üzeneteket, illetve szándékot a magyarlakta területek fejlesztésére. Az eddigi tapasztalataink azonban ennek ellenkezőjét mutatják. Éppen ezért fontos, hogy legyen egy specifikus párt, amely a magyarok érdekképviseletét vállalja fel, illetve vállalja minden állampolgár képviseletét, aki ezekben a régiókban él. Ezeket mi ismerjük a legjobban.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.