Pandy Péter: Az összefogáson kívül nincs más alternatíva a felvidéki magyarság számára
A 2020-as szlovákiai választás tragikus eredménye rámutatott arra, hogy a felvidéki magyarság számára nincs más alternatíva, csak az összefogás - mondta a felvidéki magyar párt, a Szövetség országos tanácsának elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Pandy Péter a Pozsonyban adott interjúban hozzátette: a magyarság érdekképviseletét csak egységben lehet elérni.
A politikus beszélt arról, hogy
főleg azok a pozsonyi és Pozsony-környéki magyar politikusok nem vesznek részt az összefogásban, akik nem látják a magyarokat sújtó problémákat, azokat az embereket, akik a megélhetésért küzdenek, és külföldön kell munkát vállalniuk.
Kijelentette: a szlovák pártoknak nem érdeke a magyarság érdekképviselete.
- fogalmazott.
Azt mondta,
a felvidéki magyarok a szlovák pártoknak nem jelentenek mást, mint szavazatokat.
- jegyezte meg.
Nem megoldás az sem - folytatta -, hogy a szlovák pártok listáján indulnak magyar jelöltek. Volt igény a magyarság részéről, hogy legyen nyugalom, ami azt jelentette, hogy nem mondtuk ki jogos igényeinket. Amikor megpróbáltuk megfogalmazni azokat, nem volt szándék a másik oldalról, hogy oldják ezeket a problémákat - mondta.
- közölte.
- hívta fel a figyelmet.
Kiemelte, a nemzetek közti bizalmatlanság közvetve azt eredményezi, hogy "nincs infrastruktúránk, elmaradott régiókban élünk, van egy bizalmatlanság a régiók irányába, ami mára kézzelfogható problémákat eredményez".
- mondta Pandy Péter.