Kaliňák kimondta a kimondhatatlant. A magyarok jogtalanul használják 1945 óta a földeket
Robert Kaliňák, a szlovák kormány alelnöke és Robert Fico kormányfő talán legközelebbi munkatársa szerdán este a szlovák közszolgálati rádió Rádiožurnál című hírműsorában rövid, velős és főképpen megdöbbentő módon nyilatkozott az újkori konfiskációk témájában.
Nem állunk távol a valóságtól, ha úgy jellemezzük ezt, hogy Kalinák kimondta a kimondhatatlant, amikor nyersen – nyakasan hazugságnak nevezte, hogy a bármiféle beneši konfiskációkról lenne szó, hiszen csak a Szlovák Földalap jelentkezik azért a vagyonért, ami 1945-óta már megillette volna!
Hallgassuk csak meg az eredeti, szlovák nyelvű nyilatkozatot, amely a Szlovák Rádióban hangzott el szerdán este.
(A szlovák nyelvű nyilatkozat magyarul: Magyarázzák meg nekem, hogyan tudják a Beneš-dekrétumok valakinek valamijét konfiskálni. Semmiféleképpen. Csak a Földalap jelentkezik azért a vagyonért, ami már megillette volna 1945-ös év óta, de azt valaki nem a törvénynek megfelelően használja.)
A Kaliňák-nyilatkozat azért is fontos, mivel a hivatalos kormányzat részéről eddig ennyire kendőzetlenül nem nevezte meg senki a Szlovák Földalap sok éve arra irányuló tevékenységét, hogy az egykori Beneš-dekrétumok magyarokat és németeket kollektíven bűnösnek megbélyegző szellemében született Szlovák Nemzeti Tanácsi határozatoknak nyolc évtizeddel azok elfogadása után érvényt szerezzen. És ehhez Kaliňák kormányfő-helyettes még cinikusan megjegyzi, hogy ezt az ingatlanvagyont azóta illetéktelenül mások használják.
Nem kell itt udvariaskodni és finoman „korrekciókról” beszélni, ahogy az a szlovák politikusok egy részétől olykor elhangzik. A valóság a szlovák kormányfő-helyettes szerint az, hogy azok a magyarok, illetve az ő leszármazottaik, akiktől 1945 óta nem vették el az akkor a tulajdonukban lévő földjeiket, a kaliňáki felfogás szerint biztosan számíthatnak arra, hogy akár tudtuk nélkül sor kerül ennek a vagyonnak a bármiféle ellenszolgáltatás nélküli államosítására.
Ezek alapján vajon mi lesz azokkal, akik, az akkori törvények alapján rajta voltak a kitelepítési listákon, de valamilyen szerencsés véletlen, közbenjárás eredményeképpen a szülőföldjükön maradhattak? Azokat, ha még életben vannak, most telepítik majd ki? Vagy a kormány utólag benyújtja a számlát az itthon töltött évekért?
És mi lesz azokkal, akik állásuk, egzisztenciájuk megtartása érdekében meg kellett tagadniuk a magyar nemzetiségüket és kényszerből reszlovakizáltak, szintén az akkori törvényeknek megfelelően! Azokat, ha életben vannak még, majd most számoltatják el, hogy jogtalanul tarthatták meg alapvető emberi jogaikat?
A sort folytathatnák, hiszen úgy tűnik, Beneš él.