2026. február 4., 10:10

Egy vers, amit a lex Beneš ihletett…

Csáji László Koppány Budapesten élő író, költő kulturális antropológus, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója. A kitelepített egykori szepsi, majd kassai református lelkész, Csáji Pál unokája. Édesapja, Csáji Attila festőművész egy éve hunyt el és Szepsiben helyezték örök nyugalomra. Mivel rendszeresen visszajárnak a Felvidékre, ahogy ő mondja, annak keleti csücskébe, nagyon mélyen érintette a Btk. decemberi módosítása, annál is inkább, mert családjuk is elszenvedője volt a Beneš-dekrétumoknak. Véleményét, érzéseit versben fogalmazta meg.

Fotó: Archívum

Édesapámékat 1947-ben a lakosságcsere egyezmény folytán telepítettek át Magyarországra. Hónapokig marhavagonban éltek a budapesti Rákosrendező Pályaudvaron, mert nem voltak hajlandók elfogadni azokat a nekik felajánlott lakásokat, ingatlanokat, ahonnan svábokat telepítettek ki, mivel nagyapám szerint őket is jogtalanul és igazságtalanul üldözték el otthonukból, a kollektív bűnösség elve alapján. Nagyapám egyébként a kassai református püspöki szék várományosa volt, amikor el kellett hagynia otthonát. Később édesapám húga vissza tudott települni és a mai napig a kassai magyarság szolgálatában áll kulturális vezetőként. Szlovák férje ugyanúgy felháborítónak tartja a kollektív bűnösség elvét, mint mi. Kulturális antropológusként 2008-2009 Abaúj-Torna térségében gyűjtöttem visszaemlékezéseket erről az időszakról – megdöbbentő volt az eredmény”

– meséli portálunknak Csáji László Koppány.

Konkrétumként megemlíti, hogy azokat a kassai nőket és asszonyokat, akik 1938 novemberében, az első bécsi döntés idején a magyar zászlót piros-fehér-zöldre kihímezték, 1945 után egyenként fogták el. Családjuk egyébként jómódúnak számított abban az időben, hajdan 300 hektár földterülettel és 3 hegyen vadászterülettel rendelkeztek ősei. 1947-ben vagyonukat elvették, a szepsi belvárosában található kis kúriával (amit később le is bontottak) és a kassai villával együtt, majd kiebrudalták őket az országból.

„A kötődésünk a Felvidékhez tehát nagyon sok szálú és szoros, évente legalább háromszor-négyszer látogatunk ide, sok barátom él Kassán, Szepsiben és környékén. Én nem átmegyek a határon, hanem hazamegyek. Most már édesapám sírja is ott van, a családi kriptában van eltemetve az elődeinkkel együtt.

Ottjártunkkor a beszélgetéseink során szóba került, hogy most is vannak még utókonfiskációk, amikor a Beneš-dekrétumok „hiánypótlásaként” koboznak el földeket. Tudunk arról is, hogy a megítélt állami támogatásokat visszavontak magyar kulturális szervezetektől, ami túlmutat a dekrétumok jogkövetkezményein, hiszen mai döntések. A felgyülemlett tapasztalatok és érzelmek arra késztettek, hogy versben írjam meg azt, amit talán egy felvidéki ember nem mer megtenni, mert fél a következményektől”

– avat bele a vers születésének történetébe.

A magát szívében felvidékinek tartó költő elmondja, verse egy elképzelt Beneš-i perspektívából íródott. Első sorai a hergelésről, a harácsolásról, a kiutálásról szólnak, majd egyre inkább elszabadul benne az indulat a magyarsággal szemben, de azokkal a szlovákokkal szemben is, akik segítik magyar szomszédaikat, végül a versbéli alak büszkén említi Esterházy János meghurcolását is. A vers végkicsengése azonban nem a gyűlöleté – a magyarságnak nem a világi hatalmasságok, hanem az Istenben bízó hit és a szeretet adhat valódi megnyugvást.

Abaúji és gömöri néprajzi kutatásaim során sokszor derült ki, hogy azokban a nehéz időkben az ott élő szlovákok gyakran segítették a magyarokat, bújtatással vagy a vagyon elrejtésével. Helyben békés volt az egymás mellett élés. Ez is benne van a versben. A szlovákok egy tekintélyes részének tisztességes a helytállása.

Ugyanolyan hiba volna a „szlovákokat” hibáztatni, mint amit Benešék tettek akkor. Bár rengeteg indulat van a sorokban, nem ennek fokozása a célom. Bízzunk Istenben, de ne hagyjuk szó nélkül ezt az igazságtalanságot. Erkölcsi tartásunknak kell legfőbb támaszunknak lennie, akár annak idején Esterházy Jánosnak.”

S hozzáteszi, a lakosságcsere időszakában Magyarországról nem erőszakkal telepítették ki a szlovákokat; az önként jelentkezés miatt jóval kevesebb is volt a számuk. A magyarországi németek (főleg svábok) közül azonban nagyon sokakat sajnos Magyarországon is kényszerkitelepítéssel és vagyonelkobzással sújtottak, szintén a kollektív bűnösség elve alapján. Tőlük azonban már többször is bocsánatot kértek a különböző magyar kormányok tagjai, és volt példa kártérítésekre is. 2012-ben nyilvánították január 19-ét hivatalosan is a kitelepített magyarországi németek emléknapjává. Szlovákiában még bocsánatkérés sem történt…

És akkor lássuk a verset!

A Beneš-dekrétumok margójára (2026-ban)

Magyar vagy? Fogd be a szád!
Magyar vagy? Add a tanyád!
Add a földed, erdőd, réted!
Bánod végre magyar léted?
Magyarul szólsz? Kiutállak.
Megszólaltál? Eltángállak!
Magyar vagy? Hordd el magad!
Itt már nem lesz többé szavad.
Ha magyar szót szól a szája,
Mondd: „Maďari do Dunaja!”
Nincs itt földed, nyelved, hazád,
Mert magyarnak szült az anyád.
Ne merj szólni, hogy szenvedtél,
Bűnöd: magyarnak születtél.
Ha vitázol, kipöröllek,
Magyar vagy még? Meg is öllek!
Emlékezz rá, hogy rád vár
A pozsonyi nagy patrongyár,
A Szőlősi úti tábor,
S mint pokolba nyíló kapu:
Pozsonyligetújfalu.
Ott név helyett kapsz egy számot
Koporsó helyett egy zsákot.
Mért várnak táborok téged?
Nomád őseidet kérdjed!
Kérdjed Horthyt és Apponyit,
Mért kapsz anyait, apait!
Minden magyar veszélyforrás,
Nincs kegyelem, nincsen tolmács.
Unokád is csak nyivákol,
Ha nem szólal meg szlovákul.
Új hazádat nem tiszteled?
Van még a sírokban helyed!
Egyik része vagonokba,
A másik a táborokba!
Vár Dunaszerdahely, Szered,
Losonc, Komárom, Kassa,
Pozsony, Vajnorská Cesta!
A táborok készen állnak,
Ott légy magyar, te vadállat!
Barbár nomád ivadéka,
Vár Szádalmás, Késmárk, Léva,
Vár Szentgyörgy és Ipolyság.
Tömegsírból épül ország.
Most tartsd ide másik orcád!
Emlékeidet eltörlöm,
Sírtábláidat ledöntöm,
Mert magyarnak nincsen szava,
Fővárosunk Bratislava!
Szlovák szomszéd segít téged?
Ő sem kaphat mentességet!
Árulóknak nincs kegyelem,
Él majd vízen és kenyeren,
Míg a fagytól meg nem törik,
Vagy veréstől meg nem döglik.
Van még tábor! Ott van Párkány!
Ott szaporodj el, te járvány!
Ne várj szabadabb világot!
Álmaid mindig megbánod.
Európát nem érdekled,
Soha senki nem segít meg.
Példád legyen Esterházy,
Ki hiába nem volt náci,
Előbb a Gulágra küldtem,
Majd kimúlt egy cseh börtönben.
Nevetséges, amit csinált:
Gyilkosáért mondott imát.
Üzenetét tán megérted,
Istennél lelsz menedéket.

Megosztás

Címkék