A szülők legyenek példaképek gyermekeik számára következetességben és magatartásban.
Hunyadi Mátyás ötszáznegyven éve, 1485. június 1-jén ünnepélyesen bevonult az elfoglalt Bécsbe.
Az államfő erről a Joj 24 vasárnapi Politika 24 című műsorában beszélt.
A „házi” szúnyogok különböző vírusok hordozói lehetnek, és a mi körülményeink között túlélhetik a telet.
Egy korábbi légicsapásban életét vesztette az iszlamista Hamász terrorszervezet katonai szárnyának vezetője.
A Rima-medence északi peremének szelíden hullámzó dombjai között bújik meg az alig 120 lakost számláló Felsőrás.
Ezt a szépséget látni kell.
Herzog izraeli elnök megdöbbenését fejezte ki a párizsi „zsidó intézmények elleni támadás” miatt.
A füleki származású meteorológustól azt is megkérdeztük, melyik lesz az a két hét az idei nyáron, amikor érdemes kivenni a szabadságot.
A Hamász szombaton közleményben közölte, hogy reagált az amerikai tűzszüneti javaslatra, és számos fenntartását fejezte ki azzal kapcsolatban.
A gyermekeknél jelentkező vesebetegségek lefolyása észrevétlen lehet, de a korai diagnózis és kezelés hiányában súlyos egészségügyi komplikációkhoz vezethetnek.
A párizsi körgyűrűn is összecsapások voltak a rendőrökkel, és legalább két autót felgyújtottak a PSG Parc des Princes stadionja közelében.
Robert Fico kormányfő vasárnapi sajtótájékoztatóján keményen bírálta az ellenzéket.
Ellenőrizni szerették volna, de ő lövöldözni kezdett.
Az Ukrajnával határos oroszországi Brjanszk régióban lévő híd "illegális beavatkozás" következtében rongálódott meg.
Gyereknek lenni azt jelenti, hogy még hiszünk benne, hogy mindenből lehet játék, minden kérdésre lehet válasz.