Pozsony. Népszavazás lesz februárban Szlovákiában. A referendumot egy keresztény szervezet kezdeményezte, és a választóknak a szavazóhelyiségekben három kérdésben kell majd dönteniük.
Sajógömör. Kutika néven egy kisebbségi magyar és roma divatmárka létrehozásába kezdett Szlovákiában a Minorma Polgári Társulás.
Pozsony. Több természettudományi tantárgyat, iskolai műhelyeket és több idegen nyelvet ír elő Juraj Daxler, szlovák oktatási miniszter Nemzeti Kerettanterve, amelyet nemrég ismertetett.
Pozsony. Kedvezőbb feltételekben részesülnek a diákmunka-vállalók. Magasabbra emelték a középiskolai diákok és az egyetemi hallgatók járulék- és adómentességének küszöbét Szlovákiában.
EDINBURGH. Európában is hirtelen haltak ki a dinoszauruszok - erre a következtetésre jutott az elmúlt két évtizedben előkerült leletanyag vizsgálata alapján egy nemzetközi tudóscsoport, amelynek tanulmánya a ZooKeys nyílt hozzáférésű tudományos folyóiratban látott napvilágot.
BERLIN. Egyelőre nem aktuális az Ukrajna által javasolt német-francia-orosz-ukrán csúcstalálkozó megrendezése - mondta Angela Merkel szerdán Berlinben a NATO főtitkárával folytatott megbeszélése után.
POZSONY. Miroslav Lajèák külügyminiszter szerint az, hogy lekerült a szerdai kormányülés napirendjéről az állami emberjogi stratégia kérdésének megtárgyalása, nem áll összefüggésben a közelgő, február 7-én megrendezésre kerülő családvédelmi népszavazással.
WASHINGTON. Egyre gyakrabban fordulnak elő tömeges pusztulások a madarak, a halak és a tengeri gerinctelen állatok körében - állapította meg egy új tanulmány.
GALÁNTA. Nyomozást indított a rendőrség egy férfi után, aki szerda délután bombát jelentett be a Galántai Járásbíróság épületében. Két órás kutatást követően a tűzszerész nem talált robbanószerkezetet.
PRÁGA. Csehország mintegy 70 szíriai menekültet fogad be a közeljövőben - döntött szerdán a cseh kormány.
POZSONY. Februárban kezdi meg a belügyi tárca annak a miniszteri rendeletnek a gyakorlati alkalmazását, amelynek alapján az érintettek egy része kérvényezheti elveszített szlovák állampolgárságának visszaállítását - erősítette meg az MTI-nek Ivan Netík, a szaktárca szóvivője szerdán.
UNGVÁR. Mintegy háromezer 20 és 60 év közötti katonaviselt vagy katonai szakképesítéssel rendelkező hadköteles személyt hívnak be az ukrán hadseregbe Kárpátaljáról a részleges mozgósítás 2015. január 20-án kezdődő negyedik szakaszában – közölte ungvári sajtótájékoztatóján Ivan Vaszilcjun ezredes, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság parancsnoka.
POZSONY. A Magyar Közösség Pártja december elején hozta nyilvánosságra és bocsátotta közvitára „A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei” című, közel 70 oldalas dokumentumát. A párt a tervezet kapcsán tavasztól Dél-Szlovákia-szerte vitafórumokat akar rendezni.
JAKARTA. Egy szingapúri hadihajó rátalált szerdán az AirAsia légitársaság lezuhant repülőgépének törzsére - jelentette be a szingapúri védelmi miniszter.
POZSONY. A jövőben lényegesen kevesebbet költhetnek majd egy-egy nyaralásra az iskolaköteles gyermekeket nevelő családok. A Pravda információi szerint ugyanis a kormány államilag támogatott üdülési csekkeket készül bevezetni.
BELGRÁD. A Szerbiát és Magyarországot is érintő geopolitikai helyzet, valamint a Déli Áramlat gázvezeték projektjének lemondása miatt felértékelődtek a magyar-szerb kapcsolatok – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel folytatott belgrádi megbeszélését követően.