2015. január 16., 09:55

Az Iszlám Állam a légicsapások ellenére is terjeszkedik

WASHINGTON. A Szíriában több mint negyedéve megindított amerikai légicsapások sem akadályozták meg az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet abban, hogy az arab országban újabb területekre terjessze ki fennhatóságát - közölte amerikai és független értékelésekre hivatkozva a The Wall Street Journal.

A lap szerint a fejlemények újabb aggályokat keltenek Barack Obama elnök közel-keleti stratégiájával kapcsolatban.

Amíg a légi- és rakétacsapások Irakban védekezésre kényszerítették az IÁ erőit, addig Szíriában a szélsőséges milícia újabb területek hódított meg, és ellenőrzését kiterjesztette nyugati irányba is.

Ez részben annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok katonai erőfeszítésit elsősorban Irakra összpontosítja. Szíria ugyanakkor - hasonlóan ahhoz, ahogy Pakisztán Afganisztán esetében - még mindig az Irakban harcoló iszlamista fegyvereseinek hátországa is, ahol azok könnyebben tudnak szervezkedni, tervezni és fedezéket találni.

A The Wall Street Journal úgy értesült, hogy Washingtonban mérlegelni kezdték az IÁ elleni határozottabb szíriai fellépés lehetőségét is. A téma február elején mindenképpen terítékre kerül, amikor a szenátus John McCain vezette katonai bizottsága meghallgatja az elnök által a Pentagon élére jelölt Ashton Cartert.

Az amerikai kormányzatban többen is vannak, akik megkérdőjelezik az Irakot prioritásként kezelő irányvonal bölcsességét, és nagyobb hangsúlyt helyeznének Szíriára, egyebek között harcosok ezreinek kiképzésével. A javaslatok között szerepel az amerikai légierő védelme alá vont ütközőövezet létrehozása a szíriai-török határon, a légicsapások koordinálása a Szíriában jelenleg is harcoló ellenzéki erőkkel, valamint a szíriai kurdok felszerelése hatékonyabb fegyverekkel.

Washingtonban ugyanakkor erős az ellenállás azzal szemben, hogy az Egyesült Államok komolyabb szerepet játsszon a polgárháborús Szíriában. Az amerikai stratégia mozgásterét ebben az országban erősen leszűkíti az Obama-kormány attól való ódzkodása, hogy az Aszad-rezsim javára módosítsa az erőegyensúlyt.

Az amerikai stratégia most alapvetően az IÁ Irakból való kiszorítására összpontosít, ahol a terrorszervezet ellenőrzése alatt tarja Moszult, az ország második legnagyobb városát és Fallúdzsát, az Amerikával szembeni ellenállás hagyományos központját. A Szíriában végrehajtott amerikai légitámadások háromnegyede a török határon lévő Kobani kurd városra összpontosult, és Patrick Ryder ezredes, a Pentagon szóvivője szerint azok célja nem az IÁ területi terjeszkedésének megállítása volt.

Több száz katonát küld Amerika az IÁ ellen

Négyszáz amerikai katonából és több száz fős támogató személyzetből álló kontingenst tervez küldeni az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen küzdő felkelők kiképzésére az Egyesült Államok - mondta helyi idő szerint csütörtökön Washingtonban a Pentagon szóvivője.

Steve Warren tábornok közölte, az amerikai hadsereg egyelőre nem határozta meg a kiképzési misszió helyszínét, amely várhatóan tavasszal kezdődik majd egy Szírián kívüli területen. Törökország, Katar és Szaúd-Arábia korábban felajánlotta területét a katonai művelethez.

A kiképzőprogram Barack Obama amerikai elnök azon, több évre szóló tervének része, hogy felvértezze a helyi erőket az Iszlám Állam fegyveresei elleni küzdelemhez, miközben az Egyesült Államok folyamatosan légicsapásokkal támadja a terrorcsoport állásait.

A Pentagon becslései szerint az első évben több mint ötezer besorozott harcost képezhetnek ki, és mintegy tizenötezerre van szükség ahhoz, hogy sikerüljön visszavenni az Iszlám Állam által elfoglalt kelet-szíriai területeket.

Az amerikai kongresszusban többen bírálták a tervet: úgy vélekedtek, az amerikai hadsereg programja nem segíti elég gyorsan a szíriai ellenzéki erőket, és megkérdőjelezték, hogy elegendő-e a kontingens nagysága a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők és a szíriai felkelők közötti, majdnem négy éve tartó harcok befolyásoláshoz.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.