POZSONY. A tőketerebesi szülészet műtőasztalán égett meg szülés közben egy nő, de már stabilizálódott az állapota – a hírt Tomáš Krá¾, a kórházi hálózat szóvivője is megerősítette.
BRÜSSZEL. Nincs jövője a menekültek áthelyezésére vonatkozó uniós kvótarendszernek, mert éket ver Európa és a visegrádi négyek közé - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben.
BARCELONA. A katalán regionális parlament szavazást tarthat Katalónia függetlenségének kinyilvánításáról, ha a madridi központi kormány "továbbra is akadályozza a párbeszédet, és folytatja az elnyomást" - írta csütörtökön Mariano Rajoy spanyol miniszterelnöknek Carles Puigdemont katalán elnök. A spanyol kormány szerint a katalán elnök nem tett eleget a felszólításnak, ezért Madrid folytatja az alkotmány 155-ös cikkében előírt eljárást.
BUDAPEST, BÉCS. Sebastian Kurz történelmi választási győzelme tartja lázban Európát, ugyanakkor még számos nyitott kérdés van, például hogy kivel köt koalíciót. Nógrádi György szerint azonban egy valami azonban biztosnak látszik, hogy a V4-ekhez közeledni fog.
POZSONY. Az eredeti tervek alapján a gazdaságélénkítő program keretében október 20-ig pályázhattak volna a felvidéki kis- és közepes vállalkozások a magyar kormány által felajánlott 5 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásra. Most azonban október 31-ére módosult a végső beadási határidő a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program pályázatainál - tájékoztatta portálunkat Iván Tamás, a Baross Alapítvány ügyvezetője.
STRASBOURG. Robert Fico úgy véli, hogy a jövőben a külügyminisztérium hatáskörében három állami tulajdonban levő rezidenciát lehetne találni, amelyek az államfő, a kormányfő és a házelnök lakhatása mellett reprezentációs célokra is szolgálnának.
KOLOZSVÁR. A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítására javasoltak megoldásokat az erdélyi Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselői a Román Labdarúgó Szövetségnek (FRF) egy találkozón, amelyről szerdai közleményében számolt be a szolgálat.
LONDON. A brit miniszterelnök szerint a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként.
POZSONY. A védelmi minisztérium Szlovák Nemzeti Párt által jelölt munkatársai csöndben finn Patria páncélozott harcjárműveket vásárolnának. A beszerzéséről szóló döntést sem nyílt versenytárgyalás, sem pedig szakmai vita nem előzte meg – számolt be a Denník N napilap.
BRÜSSZEL. Az előző évhez képest 64 százalékkal kevesebben, összesen 156 ezren lépték át illegálisan az Európai Unió határait az év első kilenc hónapjában, Spanyolországban azonban megduplázódott az illegális határátlépések száma a vizsgált időszakban - közölte az unió határvédelmi ügynöksége (Frontex).
Tornalja. Tornalján Tornaljai Tompa Mihály Városi Művelődési Központ lett a hivatalos neve a település könyvtárát és ifjúsági moziját is felölelő művelődési intézménynek.
Nagykapos. Mécs Lászlóra emlékeztek Nagykaposon. A város szülötte római katolikus plébánosként 10 évig szolgálta a helyi közösséget.
Betlér/Nagyszombat. Betléri kastélyban felfedezett tenyérnyi nagyságú, középkori imakönyv kapta a múzeumi szakma idei legnagyobb elismerését.
POZSONY. Ismét kiáshatják a csatabárdot a kormánykoalíción belül. Az Andrej Danko házelnök vezette Szlovák Nemzeti Pártnak ugyanis nincs ínyére Lucia Žitòanská igazságügyi miniszter a kis mennyiségű drog birtoklása esetén enyhítendő szankciókra tett javaslata.
BERLIN. Megkezdődtek szerdán a koalíciós tárgyalások az Angela Merkel német kancellár vezette CDU/CSU pártszövetség és a szabaddemokraták (FDP) között Berlinben. A pártok főtitkárai szerint konstruktív szellemben folytak az úgynevezett Jamaica-koalícióról szóló első egyeztetések.
SOMORJA. Egy hónap múlva mutatja be a Fórum Kisebbségkutató Intézet az új filmjét, amely a Nyugati Fogságban címet viseli. A hatvan perces dokumentumfilm a második világháborút követően amerikai, brit és francia fogságba került felvidéki leventék és honvédek történetét dolgozza fel.