A rimaszombati városnapok egyik legfontosabb eseménye a minden évben ilyenkor megtartott ünnepi testületi ülés, melyen a testvérvárosok képviselői is részt vesznek.
Az erdőtűz mintegy 30 hektárnyi, négyes és ötös szintű természetvédelmi területet érintett
Az angliai helyhatósági választások messze legnagyobb vesztese az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja, mely 123 önkormányzati képviselői helyet veszített el
Pénteken az Alacsony-Tátrában meghalt egy 43 éves cseh turista.
Az Egyesült Államok kongresszusi képviselői levélben tiltakoztak Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök részvétele és felszólalása ellen a trieri Karl Marx-emlékmű avatásán.
A sör ugyanannyiba kerül ebben a pohárban, mint a hagyományosban, mivel a lebomló poharakat betétdíjas rendszerben működteti a vállalat a májusi kezdeményezésben
A leírt szavaknak súlya, a történeteknek igazsága, a krónikásnak pedig felelőssége van.
A mezőgazdászok május 4-én egy levelet juttattak el a szaktárcához, amelyben megismétlik a követeléseiket. Amennyiben a közeljövőben nem lesz érdemi változás, akkor folytatják a tiltakozást.
Janaillac május 9-re hívta össze a igazgatótanácsot, amelynek hivatalosan is benyújtja a lemondását
Az órák átállítása az első gyakorlati lépés a két koreai elnök történelmi csúcstalálkozója óta
Minden cent jól jön.
Bottal ütik egyelőre a nyomukat.
A belügyminisztert nem hagyják nyugton.
Messziről nézve minden másnak látszik.
A házelnök nyugat-európai terepszemlén.
A cseh elnökre hivatkozik az orosz külügyi szóvivő.