2018. május 5., 13:40

Rimaszombatban Pelle Tibor kapta az egyik idei Városdíjat

A rimaszombati városnapok egyik legfontosabb eseménye a minden évben ilyenkor megtartott ünnepi testületi ülés, melyen a testvérvárosok képviselői is részt vesznek. Az idei ünnepi ülésre május 4-én pénteken került sor, amelyen átadták a Városdíjakat és egyéb városi kitüntetéseket is. A három Városdíj egyikét Pelle Tibor mérnök, a Katolikus Kör elnöke kapta.

pelle-tibor_dij.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Gecse Attila

városnapok alkalmából évente átnyújtott díjakról ezúttal titkos szavazással döntött a városi képviselő-testület legutóbbi ülésén. A 2018-as Városdíjra tizennégy egyéni és egy csoportos jelölés érkezett, ezekből a három legtöbb szavazatot kapott személyt tüntették ki.

A képviselők döntése alapján tehát Daniela Rapavá fényképész, a helyi obszervatórium munkatársa, Darina Zajacová nyugalmazott tanár és Pelle Tibor egykori városi képviselő vehette át a díjat.

Fotó:  Gecse Attila

"Gratulálok a 2018-as városdíj díjazottjainak! Külön öröm számomra Pelle Tibor kitüntetése, akit nagyon régóta ismerek és tisztelek! Úgy érzem idén jó helyre kerültek a városdíjak és örülök, hogy részese lehettem a díjak megszavazásának!" - írta korábban közösségi oldalán Cziprusz Zoltán városi és megyei képviselő.

A Városi Művelődési Központ színháztermében megtartott díjátadót Maroš Bango vak operaénekes zenei blokkja nyitotta, majd Rimaszombat testvérvárosainak (Ózd, Putnok, Tiszaújváros és a lengyelországi Świętochłowice) képviselői köszöntötték a jelenlévőket.

Fotó:  Gecse Attila

Az ünnepi alkalmat némileg árnyalta a magyar-szlovák tolmács hiányos fordítása, valamint Šimko József polgármester alkalomhoz nem illő, mintegy háromnegyed órás beszéde. Láthatóan többeknek nem tetszett a kitüntettek érdemei helyett a város vezetésének (egyébként tagadhatatlan) érdemeit soroló beszéd, amelynek a végén azért a polgármester mindenkinek gratulált és kifejezte örömét, hogy a díjazottak életművükkel gazdagították a várost.

Pelle Tibor mérnök a Szlovák Műszaki Egyetem Vegyészeti Karán diplomázott, majd 1968 és 1999 között a helyi cukorgyár munkatársa volt, különböző beosztásokban, ahol később az igazgatói posztot is betöltötte. Három választási ciklusban volt városi képviselő és tagja a városi tanácsnak. Nagy támogatója a rimaszombati labdarúgásnak, valamint futballbíróként is tevékenykedett. 2010 óta a Katolikus Kör elnöke és a kör által kiadott Olajág című folyóirat főszerkesztője. Családjával 50 éve él Rimaszombatban, javaslataival, észrevételeivel nagy hatással van a város kulturális és társadalmi életének fejlődésére.

Fotó:  Gecse Attila

Pelle Tibor a díj átvétele után megköszönte a kitüntetést, amely - mint fogalmazott - nagyon meglepte. "Az ember nem nagyon számol ezzel, semmi különlegeset nem tettem, csak azt ami az embertől minden pillanatban elvárható. Segíteni akartam a városnak és a környezetemnek" - mondta, majd hozzátette, ha a Jóisten még erőt ad akkor a továbbiakban is folytatja a munkát.

A város érdekében kifejtett sokéves, áldozatos munkájukért összesen 30-an részesültek emlékplakettben. Polgármesteri elismerést kapott többek között Jávorszky Tibor Zoltán öregcserkész, Szőke István volt városi képviselő, Sinkovics László főorvos és a Gömöri Ifjúsági Csoport (GICS) vagy ismertebb nevén az ICS Gömör-Nógrád szervezete is.

 

pelle-tibor_dij.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.