2018. május 5., 09:28

A jobb megélhetés reményében vonultak fel a gazdák - VIDEÓVAL

A földjeiken nyugodtan akarnak gazdálkodni – ez a legfőbb célkitűzése a gazdáknak Szlovákiában. Mivel úgy érzik, hogy jelenleg erre nincs lehetőségük, a mezőgazdászok a földeken történő munka helyett az ország több pontján a közúton való traktoros felvonulást választották.

201803090822000.policia-doprava-samorin-obmedzenie-protest-traktor-clanokW_(1).jpg
Galéria
+7 kép a galériában

A csallóközi gazdák figyelemfelkeltő traktoros konvoja a márciusihoz hasonlóan most is Medvéről indult, majd Nagymegyer, Alistál, Albár, Dunaszerdahely és Somorja érintésével Misérdre tartottak. Innen a régi pozsonyi úton jöttek vissza, Dunaszerdahelyre este 6 óra után értek. 

Both Árpád csilizpatasi gazda, a csallóközi traktoros felvonulás egyik szervezője elmondta, a kéréseik nem változtak: "Szeretnénk megtartani a pótföldhasználati jogot, továbbá kérjük, hogy az Állami Földalapból a földterülethez való jutásnál a fiatal gazdákat részesítsék előnyben a nagy pénzügyi csoportok, oligarchák helyett. A fiatal gazdákat szóban támogatják, de a valóságban nem történik semmi, pedig kevés az utánpótlás. Magyarországon nagyon jó földreformot hajtottak végre. Itt is olyan földtörvény kell, amely a gazdákat védi. A gazdának a lételeme a föld, mi a földből élünk" – hangsúlyozta Both. 

A csallóközi agrárvállalkozók 100, a nyitrai gazdák 40, a komáromiak pedig 30 traktorral vonultak fel. Both Árpád ezt nagyon komoly összefogásnak tartja, ugyanis a mezőgazdasági munkák már megkezdődtek. A gazdák abban bíznak, hogy a szaktárca végre érdemben foglalkozik a követeléseikkel. 

Beringer Árpád mezőgazdász is újra traktorba ült, mert mint mondta, a március 8-i felvonulásnak csak részben volt eredménye. "Tavasz elején az egyik legfőbb követelésünk az volt, hogy töröljék el az 51 százalékos többségi jogot a földkimérésre. Mára ez megtörtént, komoly lépésnek értékelem".

A felvonulás szervezőbizottságának elnöke azonban hangsúlyozta, továbbra is nagy az elégedetlenség a gazdák körében. Sokan ugyanis attól félnek, hogy elveszítik a pótföldek használati jogát, emiatt pedig családok százainak megélhetése kerül veszélybe.

"2019 év vége után csak azok kapják meg a pótföldjeiket, akiknek eredetileg is ki lett mérve. A nagyvállalatoktól senki nem kér ilyet, csak a kisgazdáktól. Az állam adta bérbe az összes földet a szövetkezeteknek, mi kisgazdák csak a szövetkezeteken keresztül jutunk a földjeinkhez. Nekünk ebből elegünk van" – tette hozzá Beringer.

A gazdák február 5-én kérték a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztert, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz. Erre eddig nem került sor. A gazdák továbbra is azt vallják, kerekasztal-beszélgetésre van szükség. A mezőgazdászok május 4-én egy levelet juttattak el a szaktárcához, amelyben megismétlik a követeléseiket. Amennyiben a közeljövőben nem lesz érdemi változás, akkor folytatják a tiltakozást.

201803090822000.policia-doprava-samorin-obmedzenie-protest-traktor-clanokW_(1).jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.