A politikus az újabb korrupciógyanút az „államhatalmat illegitim módon magukhoz ragadó” erők bosszújának tartja.
Még nem tudni, hol van a nő.
Ő lenne az erős ember?
Trump kérésére vált meg hivatalától az elnökhöz lojális miniszter.
HETI ÖSSZEFOGLALÓ - 2018. NOVEMBER 10.
FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. november 08.
Horst Seehofer rövidesen lemond a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéről - jelentette szerdán hírportálján a német hetilap.
A vontató csoki- és nápolyirakománya mintegy 300-400 méter hosszan az útra szóródott.
Kanadában három hete legalizálták a marihuána birtoklását és fogyasztását, elsőként az első nagyobb ipari országok közül.
Ezért a párt nem tartja szükségesnek a paktum elutasítását.
Rajtár szerint a Five Star Residence lakókomplexummal összefüggésben az átruházások összértéke eléri a 48 millió eurót, ebből csaknem 8 millió euró összegű adót igényeltek vissza jogosulatlanul.
A vállalkozót adó- és járulékfizetés elkerülésének bűncselekménye ügyében bűnösnek mondta ki a bíróság.
Az egyik fiatalembert csupán azért állították meg, mert vezetés közben nem volt becsatolva a biztonsági öve, de az ellenőrzés során az is kiderült, hogy ittas állapotban vezette az autót.