2025. augusztus 20., 15:03

Egy év mérlege: Merre tart a Magyar Szövetség? Elemzőket kérdeztünk

Lassan egy év telt el azóta, hogy a Magyar Szövetséget új elnökség irányítja. Az eltelt időszak mérlegéről két politológust, Jozef Lenčet és Öllös Lászlót kérdeztük. Bár más-más nézőpontból közelítenek, abban egyetértenek, hogy a pártnak komoly kihívásokkal kell szembenéznie, ha valóban meghatározó politikai erővé akar válni.  

Gubík László Magyar Szövetség
Fotó: Magyar Szövetség
Korszakváltás vagy régi problémák?

Amikor Gubík Lászlót megválasztották a Magyar Szövetség elnökévé, a „korszakváltás” jelszavát hirdette meg. Egységet, régiókra koncentráló, gyakorlatias politizálást ígért. 

Jozef Lenč szerint a kommunikációban valóban érzékelhető elmozdulás:

Gyimesi György távozása után a párt visszavett az ideológiai vitákból, és inkább a mindennapi politikai kérdések felé fordult.

Ugyanakkor újra napirendre került a Beneš-dekrétumok ügye, amely inkább történelmi vitákat éleszt, mintsem új szavazókat hoz - véli a politológus. 
 

Az arany középút dilemmája

Jozef Lenč szerint a Magyar Szövetség korábbi politikai iránykeresése nem hozott kézzelfogható eredményt. Hol Igor Matovič, hol Robert Fico felé közeledett a párt, de egyik irány sem vezetett parlamenti bejutáshoz. 

A demográfiai realitás világos: a magyar kisebbség önmagában már nem elég az öt százalékos küszöb átlépéséhez.A pártnak a régiók egészét kellene megszólítania, nem csupán etnikai alapon szerveződő szavazókat

– fogalmazott az elemző.
 

Több láthatóság, de kevés áttörés

Ezzel szemben Öllös László úgy látja, hogy a Magyar Szövetség az elmúlt egy évben gyakrabban jelent meg a médiában, mint korábban, és hozzászólásaiban sokszor szakmai színvonalat is hozott. 

Ugyanakkor az elnökség tagjainak egy része teljesen láthatatlan maradt az országos nyilvánosság előtt. 

Ha valaki országos politikussá akar válni, akkor országos ügyekben kell megszólalnia, ehhez pedig szakértői háttérre és következetes munkára van szükség

– fogalmazott Öllös László.

A parlamenten kívüliség hátránya

A Magyar Szövetség hátrányos helyzetben van:

míg a parlamenti pártok rendszeresen jelen vannak a televízióban, addig egy parlamenten kívüli erőnek csak ritkán adatik ilyen lehetőség.

Öllös László szerint ezt a hátrányt az internet tudná ellensúlyozni. 

Fel kell építeni egy professzionális online stratégiát, amely rendszeresen, színvonalasan és nagy gyakorisággal juttatja el az üzeneteket a választókhoz

– magyarázza a politológus, aki szerint különösen az elkedvetlenedett választók megszólítása jelenthet tartalékot.

A magyar közösség körében magasabb azok aránya, akik nem vesznek részt a választásokon, ha őket sikerülne mozgósítani, matematikailag megugorható az öt százalékos küszöb.

Belső viták csillapítása

Öllös László szerint az elmúlt egy év egyik legnagyobb eredménye, hogy gyakorlatilag megszűnt a szlovákiai magyar politikán belüli belső vita.

A mostani vezetésnek és Gubík László pártelnöknek sikerült olyan megállapodásokat kötnie a különböző csoportokkal, amelyek láthatóan tompították a feszültségeket.

Egy párton belül szükség van bizonyos szabályokra, különben nem párt, hanem veszekedő emberek gyülekezete lesz. A Magyar Szövetség most ezen a téren előrelépett

– mondta Öllös László, aki példaként említette Gyimesi György eltávolítását, amely szerinte bár nehéz döntés volt, de elkerülhetetlen a belső egység érdekében.

Merre tovább?

Mindkét elemző szerint a választási rendszer megreformálásának kérdése, például a nemzetiségi mandátumok bevezetése vagy a választási küszöb módosítása fontos téma, de önmagában nem jelent kiutat.

A Magyar Szövetség jövője azon múlik, hogy sikerül-e szélesebb rétegeket megszólítani, következetes szakpolitikákat felépíteni, és az üzeneteket eljuttatni a választókhoz.

Jozef Lenč úgy véli, a tisztán etnikai alapú politizálás önmagában már nem elegendő. Öllös László szerint azonban van elég választó ahhoz, hogy a Magyar Szövetség parlamenti tényező legyen. A politológus azt hangsúlyozza, hogy

a pártnak modern kommunikációs eszközökkel kell megszólítania azokat, akik ma elfordulnak a politikától.

Egy dologban azonban mindketten egyetértenek: a parlamentbe vezető út csak akkor lehet sikeres, ha a Magyar Szövetség egyszerre tudja megszólítani saját törzsbázisát és új, eddig passzív választói rétegeket.

Megosztás
Címkék